Külföld

Irán és Fehéroroszország védelmi megállapodást kötött

A dokumentumokat a nap folyamán Teheránban írta alá Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter iráni hivatali partnerével

Irán és Fehéroroszország a védelmi tárcák közti együttműködésről szóló memorandumot, valamint az idei évre vonatkozó kétoldalú katonai együttműködési tervet írt alá hétfőn – közölte a minszki védelmi minisztérium.

Irán és Fehéroroszország védelmi megállapodást kötött
A tárcavezetők eszmecserét folytattak az aktuális nemzetközi kérdésekről, valamint a katonai együttműködés fejlesztésének kilátásairól
Fotó: NurPhoto via AFP/Morteza Nikou

A tájékoztatás szerint a dokumentumokat a nap folyamán Teheránban írta alá Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter iráni hivatali partnerével, Mohammad Reza Astianival.

A minszki védelmi minisztérium közölte azt is, hogy a tárcavezetők eszmecserét folytattak az aktuális nemzetközi kérdésekről, valamint a katonai együttműködés fejlesztésének kilátásairól.

A megállapodások részleteit ugyan nem hozták nyilvánosságra, az IRNA iráni hírügynökség azonban idézte Astianit, aki úgy fogalmazott, hogy „Fehéroroszország különleges helyet foglal el Irán külpolitikájában”.

A nyugati hírszerzések szerint Irán Sahid–136-os önmegsemmisítő drónokkal látja el Oroszországot ukrajnai háborújában, amit Teherán tagad, és háborús semlegességét hangoztatja. Teherán és Minszk is Moszkva szoros szövetségesének számít. A három ország nemzetközi szankciók hatálya alatt áll, ami miatt számos ágazatban kiszélesítették együttműködésüket.

Kapcsolódó írásaink