Külföld

Légtérzárat rendeltek el Nigerben

A fegyveres erők közösségi oldalaikon is közölték, hogy kiállnak a puccs mellett

Egyhetes légtérzárat rendeltek el Nigerben csütörtökön, miután Mohamed Bazoum elnököt eltávolították a hatalomból – jelentette a dpa német hírügynökség a német hadsereg (Bundeswehr) közléseire hivatkozva. Megerősítette a döntést a puccsot végrehajtók nevében nyilatkozó Amadou Abdramane ezredes is az állami televíziónak nyilatkozva.

Légtérzárat rendeltek el Nigerben
Nigéria gárdája
Fotó: Ritzau Scanpix via AFP/Ritzau Scanpix/Mads Claus Rasmussen

A Bundeswehr niameyi légibázisa sem fogad járatokat, de a támaszponton állomásozik a németek Airbus A400-as katonai szállító repülőgépe.

Abdramane más főtisztek kíséretében csütörtök reggel jelentette be: a védelmi és biztonsági erők „eldöntötték, hogy véget vetnek az ismert rezsimnek a romló biztonsági helyzet és rossz kormányzat miatt”. Azt is bejelentette, hogy az ország határait lezárták, és országos éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el este tíz órától reggel öt óráig, a köztársasági intézmények működését pedig felfüggesztették, és az irányítást az Országos Tanács a Haza Megmentéséért nevű testület vette át.

A fegyveres erők közösségi oldalaikon is közölték, hogy kiállnak a puccs mellett, és figyelmeztettek, hogy „mindenféle külföldi katonai beavatkozás, bármilyen jellegű is legyen az, katasztrofális és ellenőrizhetetlen következményekkel járhat a lakosságra és az országra nézve”.

Abdramane csütörtökön nyilatkozva beszámolt arról, hogy egy francia katonai repülőgép a légtérzár ellenére leszállt az országban.

Hassoumi Massoudou nigeri külügyminiszter a France 24 francia hírcsatornának csütörtökön adott nyilatkozatában párbeszédre szólította fel a szemben álló feleket, és a letartóztatott elnök szabadon bocsátását követelte, mondván: továbbra is ők számítanak „a törvényes és legitim hatóságnak Nigerben”.

Massoudou azt is elmondta, hogy beszélt az elnökkel, akinek az állapota kielégítő, azt azonban ő sem tudja, hol tarják fogva pontosan.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter és António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön Mohamed Bazoum haladéktalan szabadon engedését követelte a törvények tiszteletben tartása mellett.

Kapcsolódó írásaink