Külföld
Az Európa Tanács kiemelt prioritásként kezeli az emberkereskedelem elleni küzdelmet
Az emberkereskedelem ügyében indított büntetőeljárások és az ítéletek aránya igen alacsony

A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló ET szakértőinek csütörtökön közzétett közleménye szerint a jelenlegi válságok, konfliktusok és az éghajlati vészhelyzet növeli az embercsempészettel szembeni sebezhetőséget, és megsokszorozza annak kockázatát, ezért a kormányoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk, és erőforrásokat biztosítaniuk a leküzdésére.
Az emberkereskedelem elleni küzdelem július 30-i világnapja alkalmából közzétett közlemény szerint az emberkereskedelem erősödésének kockázatára figyelmeztet az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICAT) is, amely szerint e jelenségre adott válaszlépések jelentősen elmaradnak a szükségestől, jóllehet, a globális becslések szerint egyre növekszik a kizsákmányolás különféle formáinak kitett emberek, különösen a gyermekek száma. A megfelelő intézkedések hiányában az emberkereskedelem egyre több áldozata marad veszélyben anélkül, hogy hozzáférhetne a megfelelő segítséghez, igazságszolgáltatáshoz és jogorvoslathoz – figyelmeztettek.
„Az emberkereskedelem ügyében indított büntetőeljárások és az ítéletek aránya alacsony, és hiányos az áldozatok hatékony kártalanítása” – fogalmaztak a GRETA szakértői, majd hozzátették: egyértelmű politikai elkötelezettségre van szükség az emberkereskedelem elleni küzdelemre irányuló erőfeszítések fenntartásához és megerősítéséhez, az emberi jogokon alapuló megközelítést követve.