Külföld
Betolakodót fogott el egy orosz–kínai flottakötelék

Kína és Oroszország tengerészei közös flottamanővert hajtottak végre légi kísérettel a Japán-tengeren. A gyakorlat során többek között légvédelmi, valamint hajó- és tengeralattjáró elhárítási feladatokat teljesítettek a résztvevők – derült ki az orosz védelmi minisztérium közleményéből.
Az egyik központi feladat egy betolakodó kiűzése volt a hajózástól elzárt területről. Az ellenség szerepét a Gremjascsij korvett játszotta, amely a hajórendhez közeledett anélkül, hogy eleget tett volna a lassításra és az irányváltoztatásra vonatkozó felszólításoknak. Miután sikertelenül próbálták felvenni a kapcsolatot a betolakodóval a nemzetközi kommunikációs csatornákon keresztül, figyelmeztető jelzőrakétákat lőttek ki az irányába, majd az Utyosz géppuskás legénysége figyelmeztető lövéseket adott le az irányába. A hajóhoz egy Ka-27-es fedélzeti helikoptert is kiküldtek.
Az intézkedések hatására a Gremjascsij csökkentette sebességét. A Tribuc admirális tengeralattjáró-elhárító és a Rizsao járőrhajó pedig blokkolta az útját, hogy kideríthessék a hajó nemzetiségét, és átkutassák.
Az „Észak/Interakció – 2023” közös orosz–kínai haditengerészeti gyakorlatot július 20. és 23. között tartják a Japán-tenger vizein. A gyakorlat fő célja az Orosz Föderáció és a Kínai Népköztársaság közötti haditengerészeti együttműködés megerősítése az ázsiai–csendes-óceáni stabilitás és a béke fenntartása érdekében.