Külföld
Tüntetők megrohamozták és felgyújtották Bagdadban a svéd nagykövetséget

A bagdadi nagykövetség valamennyi munkatársa biztonságban van – közölte a svéd külügyminisztérium sajtóosztálya közleményben, amelyben elítélte a támadást, és hangsúlyozta, hogy az iraki hatóságoknak meg kell védeniük a diplomáciai képviseleteket. A minisztérium nem válaszolt azonnal a további részletekre vonatkozó megkeresésre – írja a Mandiner.
A csütörtöki tüntetést Muktada Szadr síita politikus és hitszónok támogatói hívták össze, írják, hogy tiltakozzanak a heteken belül már a második, előre megtervezett svédországi Korán-égetés ellen. Hangsúlyozzák: Szadr Irak egyik legbefolyásosabb személyisége, több százezer híve van, akiket időnként az utcára hív, többek között tavaly nyáron, írják, amikor elfoglalták Bagdad erősen megerősített Zöld Zónáját, és halálos összecsapásokba keveredtek – írják.