Külföld
Ukrajna megváltoztatta az ellentámadás taktikáját a jelentős veszteségei miatt
Az első két hétben a frontra szállított katonai felszerelések 20 százaléka megsérült vagy megsemmisült

Az amerikai újság szerint az ellentámadás első két hetében a frontra szállított katonai felszerelések 20 százaléka megsérült vagy megsemmisült, beleértve a nyugati eszközöket is. A felszerelés-veszteségnek ez a szintje azonban 10 százalékra csökkent a következő hetekben, miután Ukrajna megváltoztatta ellentámadásának a taktikáját. Az ukrán fegyveres erők elsősorban az orosz erők tüzérséggel és nagy hatótávolságú rakétákkal való kifárasztására összpontosítottak, mintsem az Oroszország által elaknásított területek elleni támadásra – írta meg a karpatalja.info.
„De ez a jó hír elfedi a komor valóságot. A veszteségek is csökkentek, ahogy maga az ellentámadás is lelassult, sőt, néhol meg is állt, miközben az ukrán katonák a félelmetes orosz védelemmel küzdenek. És a veszteség ellenére az ukránok eddig csak ötöt tettek meg abból a 60 mérföldből (8 kilométert a 96-ból – a szerk.), amelyet le szeretnének küzdeni, hogy délen elérjék a tengert, és kettéhasítsák az orosz erőket” – írta a mértékadó amerikai lap.
Az amerikai kiadvány által idézett katonai szakértők szerint az ellentámadás első 25 kilométere lesz a legnehezebb, mivel a támadó csapatoknak jellemzően háromszor annyi erőre van szükségük – fegyverben, személyi állományban –, mint a védekezőknek.