Külföld

Már Kijev is elismeri, hogy nem halad az ellentámadás

A kijevi ellentámadás, amely az orosz erők ellenállásába ütközött, „nem halad olyan gyorsan” előre – ismerte el pénteken Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.

Már Kijev is elismeri, hogy nem halad az ellentámadás
Andrij Jermak
Fotó: Evgen Kotenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ha látjuk, hogy valami nem úgy megy, ahogyan kellene, meg fogjuk mondani. Senki nem fogja szépíteni a helyzetet – tette hozzá.

Andrij Jermak arról is biztosított mindenkit, hogy a nyugati szövetségesek nem gyakorolnak nyomást Kijevre ebben a kérdésben. Hozzátette: Ukrajna addig nem tárgyal Oroszországgal, amíg a moszkvai csapatok ukrán területen lesznek.

„Az álláspontunk nagyon világos. A tárgyalásokra még csak gondolni sem lehet, csak azután, hogy az orosz csapatok elhagyták a területünket” – folytatta Andrij Jermak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek esti videóüzenetében szintén arról beszélt, hogy Oroszország minden rendelkező eszközt bevet, hogy megfékezze az ukrán erők előrenyomulását az ország déli és keleti felében.

„Mindannyiunknak nagyon világosan, a lehető legvilágosabban meg kell értenie, hogy az orosz erők déli és keleti végeinken minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megállítsák katonáinkat” – hangsúlyozta az ukrán elnök, miután katonai parancsnokaival találkozott.

„Minden ezer méter, amelyet előre tudunk haladni, minden harci egységünk minden sikere hálánkat érdemli” – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink