Külföld
Már tudjuk, hol nincs Armageddon tábornok

Alekszej Melnyikov, a moszkvai Közfelügyeleti Bizottság (KKB) ügyvezető titkára cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az Armagedon tábornokként elhíresült Szergej Szurovikint, az orosz légi- és űrerők főparancsnokát a Matrosszkaja Tyisina előzetes letartóztatási központban tartják fogva – írta a Gazeta.ru.
A nyilatkozat szerint Melnyikov erről személyesen is meggyőződött. „Nincs szó ilyesmiről. Meglepő, hogy (Anatolij) Sarij ukrán újságíró és (a VCHK–OGPU) Telegram-csatornája folyamatosan mást állít” – közölte arra utalva, hogy az elmúlt napokban több fogdáról állították „megbízható források” alapján, hogy Szurvikin ott van. Melnyikov hangsúlyozta: kizártnak tartja, hogy a tábornok őrizetben lenne Odincovóban vagy más intézetben. „Az ilyesmit nagyon nehéz eltitkolni” – tette hozzá.
Korábban az Állami Duma védelmi bizottságának vezetője, Andrej Kartapolov azt mondta, hogy Szergej Szurovikin tábornok „egyelőre nem elérhető”, mert pihen. De tagadta a Prigozsin-lázadásban való állítólagos érintettsége miatti letartóztatásáról szóló híreket a Kreml szóvivője, Dimitrij Peszkov is, továbbá a parancsnok helyettese, Andrej Judin és a lánya, Veronika.
Szurovikin a júniusi puccskísérlet után tűnt el a nyilvánosság elől. Azóta megjelent róla, hogy a Kreml falain belül őrzik, vagy Lefortovóban, vagy Odincovóban, vagy a Matroszszkaja Tyisinában, de a jól értesültek azt sem zárták ki, hogy másutt. Kezdetben a helyetteséről is azt állították, hogy fogságban van, ő azonban, mint említettük, időközben megkerült.