Külföld

Kórházba került a portugál államfő, Marcelo Rebelo de Sousa

A 74 éves elnök elájult egy rendezvényen, amelyet az Almadában lévő NOVA Egyetemen rendeztek.

Rövid időre az eszméletét vesztette és kórházba került Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő – közölte a lisszaboni elnöki hivatal szerda este – írta meg a blikk.hu

Kórházba került a portugál államfő, Marcelo Rebelo de Sousa
Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő
Fotó: AFP/Phill Magakoe

A 74 éves elnök az Almadában lévő NOVA Egyetemre látogatott a nap folyamán, ahol délután tudósokkal egyeztetett. Ám eközben rosszullétre panaszkodott, majd rövid időre elveszítette az eszméletét is.

Az elnöki hivatal vezetője nem sokkal később az RTP3 közszolgálati televízióban azt mondta, az elnök teljes mértékben a tudatánál van.

Elárulhatom, hogy már a mentőautóból felhívott telefonon – mondta Fernando Frutuoso de Melo – Telefonon beszélt az elnökkel António Costa miniszterelnök is, aki arról számolt be, hogy az államfő jó hangulatban volt – tette hozzá.

A hivatalos tájékoztatás szerint az elnököt elővigyázatosságból egyelőre bent tartják a kórházban, ahol alaposan kivizsgálják.

Kapcsolódó írásaink