Külföld

Macron sürgősen hazarepült Brüsszelből

A francia elnök elhagyta az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóját a kedd óta tartó zavargások miatt, hogy visszatérjen Párizsba, és közben lemondta utolsó sajtótájékoztatóját, ami ritkán fordul elő – jelentette a Le Parisien.

Macron sürgősen hazarepült Brüsszelből
Rendőrök állnak őrt a Párizstól nyugatra fekvő Nanterre-ben 2023. június 28-án, egy nappal azután, hogy egy rendőr megölte a 17 éves, csak Nahel M.-ként megnevezett fiút Nanterre-ben, miután az megtagadta az engedelmességet
Fotó: AFP/Geoffroy Van der Hasselt

Az Élysée Palota sajtószolgálata szerint Emmanuel Macron jelezte: készen áll a rendőri intézkedési rend „tabuk nélküli” kiigazítására. Arról, hogy az elnök meddig marad Párizsban, nincs hír; vasárnap este már Berlinben kéne lennie.

„A német kormány némi aggodalommal figyeli a Franciaországban történteket” – nyilatkozta ennek kapcsán Steffen Hebestreit német kormányszóvivő, hozzátéve: Macron hivatala egyelőre nem mondta le a keddig tartó programot.

A francia belügyminisztérium legfrissebb és véglegesnek tekinthető adatai szerint a csütörtök esti erőszakos cselekmények után 875 embert tartóztattak le Franciaországban, köztük 408-at a párizsi rendőrkapitányság területén.

Macron a szülők felelősségét hangsúlyozta az elővárosi zavargásokban

Macron az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.

„A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. A polgármestereket és a családapákat felelősségre szólítom fel. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket” - fogalmazott az államfő, aki szerint az internetes közösségi oldalak „meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben”.

Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év.

Emmanuel Macron szerint az éjszakai erőszakos gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalakon szervezik, s a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában. „Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek” - tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.

Időközben Asnières polgármestere azt fontolgatja, hogy kijárási tilalmat vezet be, mivel szerda este a helyi bíróság, csütörtökön pedig Le Cèdre kulturális létesítményt gyújtották fel. Clamartban és Meudonban már tegnap megtörtént a kényszerintézkedés bevezetése.

Elfogadhatatlanul kihasználják egy tinédzser halálát Macron szerint

Rendőrségi források szerint a zavargások előállított résztvevőinek átlagéletkora 17 év. Kizárólag fiúkról és fiatal férfiakról van szó, és egy részük a tavaszi több százezres nyugdíjreform elleni tüntetések résztvevői közé keveredő rendbontókhoz hasonlóan antikapitalista anarchista. Egy másik csoport az elővárosok hátrányos helyzetűnek számító lakótelepein lakó tinédzserekből áll.

„Elfogadhatatlanul kihasználják egy tinédzser halálát, amelyet mindannyian elítélünk, miközben most a megemlékezés és a gyász ideje van” - hangsúlyozta az elnök, határozottan elítélve „az igazolhatatlan erőszakot, amelynek nincsen semmilyen legitimitása”.

Macron méltatta a rendőrség „gyors és megfelelő” fellépését, jelezve, hogy a francia belügyminisztérium az eddigi 40 ezer rendfenntartón felül „további erőket” mozgósít péntek éjszaka az utcákon. Megerősítette, hogy a „legérzékenyebben érintett megyében” elmaradnak az ünnepi események és tömegrendezvények, három településen is éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el a helyi hatóságok hétfőig. Az ellenzéki jobboldal által szorgalmazott rendkívüli állapot esetleges kihirdetése azonban továbbra sem volt napirenden a válságtanácskozáson.

A fiatal életét kioltó, 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr a saját elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.

Míg kedden éjjel elsősorban a párizsi régió elővárosaiban történtek zavargások, szerdán és csütörtökön már a nagyvárosokra is átterjedt az erőszak. Rendőrségi források szerint 492 középületet (iskolákat, polgármesteri hivatalokat, közintézményeket, szociális központokat) és kétezer gépkocsit gyújtottak fel, a tűzoltók 3880 tűzesetet regisztráltak köztereken, 249 rendőr pedig megsebesült.

Franciaország legszegényebb megyéjében, a Párizstól északra fekvő Seine-Saint-Denis valamennyi településén követtek el rongálásokat, elsősorban a középületekben, de Drancyban a rongálók egy kamionnal betörték egy bevásárlóközpont bejáratát, amelyet aztán részben kifosztottak és felgyújtottak. Párizs belvárosában fosztogattak is mintegy negyven üzletben - közölte a rendőrség.

A fiatalkorú halála heves közéleti vitát váltott ki

Nahel M. halála heves közéleti vitát váltott ki a rendőrök fegyverhasználatát szabályozó 2017-es új törvényről, amelynek alkalmazása nyomán 2022-ben 13-an vesztették életüket úgy, hogy közúti ellenőrzés során tanúsított ellenállást követően a rendőrök rájuk lőttek.

„Én nem haragszom a rendőrségre, csak egy emberre haragszom, arra, aki elvette tőlem a fiamat” - mondta Mounia M, a megölt fiú édesanyja a BFM hírtelevízióban. Ugyanitt a letartóztatott rendőr jogi képviselője, Laurent-Franck Liénard közölte: védence „nem akart ölni”, és az őrizetbe vételét követően az első és az utolsó szavaival is bocsánatot kért Nahel M. családtagjaitól.

Kapcsolódó írásaink