Külföld
Wagner-csoport: Ez nem puccs, hanem az igazságszolgáltatás helyreállítása

Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-csoport ellenáll az elpusztításukra tett minden kísérletnek – hirdetik valamennyi hivatalos és félhivatalos csatornájukon szombat reggel. A bejegyzésekben felidézik, hogy az orosz védelmi minisztérium már a szíriai hadműveletek idején is ellenséges volt velük szemben. A légierő bombázta az állásaikat Palmira térségében, „tévedésből neki zavarták” őket az amerikaiaknak Ksaminál, az ukrajnai háborúban pedig „mesterséges lőszerhiány” előidézésével igyekeztek hátráltatlni, kivéreztetni a magánhadsereget, végül pedig a tárca irányítása alá akarták vonni volna azt.
Prigozsin szerint Putyin téved
Miután Vlagyimir Putyin a Wagner tettét árulásnak minősítette, tagjait pedig megadásra szólította fel, Prigozsin hangüzenetben válaszolt az orosz elnöknek szombaton délelőtt.
„Ami a »hazaárulást« illeti, az elnök tévedett. Mi hazafiak vagyunk, a Wagner minden katonája harcolt és harcol a hazáért. Senki sem adja meg magát sem az elnök, sem az FSZB, sem más felszólítására” - üzente meg a Wagner-vezér.
„A puccsról szóló összes kijelentés abszurd” – teszik hozzá ugyanakkor a hivatalosnak tekinthető közleményben, amely szerint Prigozsin „minden problémát megold Sojguval és Geraszimovval, majd visszatér harcosaival a frontra, hogy befejezze azt, amit mások elkezdtek és elbuktak.”
„A PMC Wagner a jelenlegi helyzetben – az egyetlen, ami nemcsak az igazságérzetet, hanem a nemzeti büszkeséget is visszaadhatják Oroszországnak” – zárul a közlemény. A rövid beszámolók, helyzetjelentések és videók tanúsága szerint Rosztovban nincs felfordulás.
Prigozsin személyes csatornáján azt állítja: az emberek megkönnyebbüléssel fogadták a „muzsikusok” érkezését.
A délelőtt folyamán a Wagner-csoport újabb közleményt adott ki, ebben azt írják: „Hazafiak vagyunk, szülőföldünkért harcoltunk és harcolunk. Senki sem fogja feladni magát sem az elnök, sem az FSZB, sem bárki más kérésére, mert nem akarjuk, hogy az ország korrupcióban, csalásban és bürokráciában éljen tovább. (...) Mi hazafiak vagyunk. A velünk szemben állók a söpredék köré gyűltek.”