Külföld

Ezért „kellett” letartóztatni Donald Trumpot Tucker Carlson szerint + VIDEÓ

A politikai kommentátor szerint volt egy mondata Trumpnak, amitől kinyílt a bicska a washingtoni vezetők zsebében – adta hírül a Mandiner.hu.

Ezért „kellett” letartóztatni Donald Trumpot Tucker Carlson szerint + VIDEÓ
Donald Trump
Fotó: AFP/Stringer

Tucker Carlson, a Fox News egykori riportere Twitteren jelentkezett új videóval, melyben azt a hírt kommentálta, miszerint a volt amerikai elnököt letartóztatták. Szerinte már 2016 február 16-ától tudni lehetett, hogy Trump ellen bosszút forralnak, a kulcsmozzanat ennek megértéséhez pedig az amerikai külpolitikában kereshető.

Carlson szerint a washingtoni status quo abban merül ki, hogy Amerika proxy háborúkat folytat, majd éveken, adott esetben évtizedekig bizonygatják, hogy az adott háborúra szükség volt – és ha el is ismerik, hogy nem volt jó ötlet, akkor is azt állítják, hogy a szándékaik jók voltak, csak a végeredmény csúszott félre.

A politikai kommentátor szerint ezt a status quót rúgta fel Donald Trump, amikor egy Jeb Bushsal folytatott vitában úgy fogalmazott:

Sosem kellett volna Irakba mennünk. Destabilizáltuk a Közel-Keletet. (…) Hazudtak. Azt mondták, tömegpusztító fegyverek vannak Irakban, de nem volt ott semmi. És tudták is, hogy nincs ott semmiféle fegyver”.

Carlson szerint Donald Trump ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy az iraki háborúban a teljes amerikai vezetés (republikánus és demokrata képviselőket ideértve) vétkes.

A videót megtekintheti itt:

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Őrizetben Donald Trump

ĀA volt amerikai elnököt kedden vették egy miami bíróságon őrizetbe, mellette segédjét, Walt Nautát is letartóztatták