Külföld

Megdézsmáltak egy Ukrajnának szánt nyugati lőszerszállítmányt

Nyugatról származó, Ukrajnának szánt vasúton szállított lőszerszállítmányt loptak el még vasárnap Lengyelországban. A helyi média arról számolt be, hogy a most őrizetbe vett bűnözők nem szándékosan vették célba a katonai szállítmányt, hanem véletlenül választották ki a ládákat – számolt be az Oroszhírek.

Megdézsmáltak egy Ukrajnának szánt nyugati lőszerszállítmányt
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Anatolii Stepanov

Mariusz Ciarka rendőrségi szóvivő újságíróknak elmondta, hogy az amerikai csapatok által üzemeltetett vonat Németországból érkezett. A hatóságok szerint a tolvajok az éj leple alatt törtek be a vagonba Wegliniec városában. Az alsó-sziléziai rendőrség képviselője, Przemyslaw Ratajczyk kifejtette, hogy „amikor rájöttek, hogy mit loptak, megijedtek, és súlyos következményektől tartva úgy döntöttek, hogy otthagyják a zsákmányt” – írják.

A portál azt írja, hogy a rendőrség keresni kezdte az eltűnt ládákat, és mind a négyet egy tóban találták meg, négy kilométerre az eredeti tetthelytől. Szerdán egy Twitter-bejegyzésben a tisztviselők elárulták, hogy három ládán a pecsétek sértetlennek tűntek, míg a másik ládát felnyitották, de a lőszer nem hiányzott belőle.

A rendőrség az üggyel kapcsolatban őrizetbe vett három helyi lakost.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom