Külföld
Vučić: Előre hozott választások lesznek, a kérdés már csak az, hogy mikor
Nagyon dolgozik a szerb kormány azon, hogy minden jobb legyen

Ana Brnabić a sajtótájékoztatón azt mondta: megtiszteltetés és öröm számára végezni a feladatait, de ha kell, készen áll lemondani a miniszterelnöki pozícióról. Hozzátette: Aleksandar Vučić szerb államfő csaknem két hete rendszeresen arra szólítja fel az ellenzéki politikusokat, akik a május elején történt lövöldözések óta tüntetéseket szerveznek Belgrádban, hogy üljenek vele tárgyalóasztalhoz. Eddig azonban ezt még egyikük sem tette meg – hangsúlyozta. Ana Brnabić szerint a szerb kormány fontos intézkedéseket hozott meg a biztonságosabb társadalom érdekében.
„Amikor a társadalom egy ilyen helyzetben, válságban találja magát, egy demokratikus társadalomban a megoldásokat párbeszéd által keresik. Ők azonban sajnos nem akarnak párbeszédet folytatni.
Megismétlem: készen állok és számíthatnak a lemondásomra, ha ez teret enged néhány technikai megbeszélésnek. Szerintem, és erről Miloš Vučevićtyel, a legnagyobb szerbiai párt, a Szerb Haladó Párt elnökével is beszéltem, az egyetlen kiutat ebből a válságból a parlamenti választások jelentik az év végéig. A köztársasági elnökre bízom ennek a döntésnek a meghozatalát.”
Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta: a Szerb Haladó Párt nem akar más miniszterelnököt Ana Brnabić helyett, mivel elégedettek a munkájával. Ha Ana Brnabić lemondana, valószínűsíthető, hogy rövid időn belül választásokra kerülne sor.
Ismét elmondta az államfő, hogy továbbra is várja a tárgyalni hajlandó feleket. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy utcai zavargásokkal, erőszakkal senki nem fogja átvenni a hatalmat.
„Mindig készen állunk tárgyalni, ez azonban nem valakinek a pártakarata lesz, hanem az összes politikai szereplő közötti megbeszélés. Semmiképpen nem egy olyan terület, ahol a kisebbség legyőzi a többséget.
Ugyanakkor a többség igyekezni fog, hogy nagyon őszinte, komoly és felelősségteljes legyen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy valamilyen technikai megállapodást kössön a kisebbség képviselőivel arról, hogy a különböző választási folyamatok hogyan, milyen módon és mikor legyenek megtartva.
Mostanra már világos, hogy előre hozott parlamenti választások lesznek, már csak az a kérdés, melyik hónapban lesznek megtartva.”
Vučić arról is beszélt, hogy az egészségügyi nővérek, továbbá az oktatási rendszerben dolgozók szeptember elsejétől 5,5 százalékos, az év végén vagy a következő év elején pedig további tízszázalékos fizetésemelésekre számíthatnak. Dolgoznak azon, hogy a közszféra többi területén is fizetésemelésekre kerüljön sor. Emelkedni fognak a nyugdíjak is.
„A nyugdíjak esetében október elsejétől 5,5 százalékos emelésre lehet számítani, majd január 1-jétől további 14,6 százalékos emelésre. Tehát összesítve csaknem 21 százalékos emelés lesz a tavalyi év eleje óta bekövetkezett, 21 százalékos emelésen felül. Tehát ha ezeket összesítjük, közel 44-45 százalékos emelésről beszélhetünk a tavalyi év kezdete óta.”
Vučić hozzátette, hogy megpróbál tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal, hogy az általuk kért áramdrágulást halasszák el.