Külföld
Lengyel belügyminiszter: Varsó fegyvert szállított Moldovának, és szankciókkal sújtja Ilan Sort
Sor 2019 óta szökésben van

A tárcavezető a Twitteren tudatta: döntése nyomán a moldovai rendőrségnek két Hercules és négy Casa katonai szállító repülőgéppel fegyvert, lőszert és a moldovai belügyi tárca szolgálatainak szánt felszerelést szállítottak.
„A független és szuverén Moldova belső destabilizáció kísérleteivel szembesül, ezért szüksége van a támogatásunkra” – írta Kaminski.
Egy másik bejegyzésben azt is közölte, hogy az Európai Politikai Közösségnek a moldovai fővárosban csütörtökön megkezdődött csúcstalálkozója előestjén feltette a lengyel belügyminisztérium szankciós névjegyzékére Ilan Sort, az oroszbarát moldovai Sor Párt vezetőjét, akire Moldovában elfogatóparancsot adtak ki.
A tavaly április végén közzétett lengyel szankciós listán mindenekelőtt azok szerepelnek, akiket Varsó az ukrajnai orosz agressziót, valamint az emberi jogok oroszországi és fehéroroszországi megsértését támogatóknak tekint. A listára kerülés általában az illető lengyelországi vagyonának befagyasztásával és beutazási tilalommal jár.
A moldovai fellebbviteli bíróság április 13-án megerősítette Ilan Sor tizenöt éves börtönbüntetését az egymilliárd dollárnyi (340 milliárd forint) banki csalások miatt. Az Izraelben tartózkodó politikust távollétében ítélték szabadságvesztésre, és vagyonának lefoglalására.
A 2,6 millió lakosú Moldova fővárosában az utóbbi időben rendszeresek a tüntetések, amelyeknek kezdeményezője a nyíltan oroszbarát Sor Párt. Ilan Sor 2019 óta szökésben van. Az Egyesült Államok már korábban szankciókkal sújtotta.