Külföld
„Az Európai Parlament a mai napon is folytatta Magyarország elleni nyomásgyakorló hadjáratát"

„Mindenképpen bele akarják rángatni hazánkat a háborúba és ezért mindent meg is tesznek, több fronton támadnak. El akarják venni tőlünk a 2024 második félévi uniós elnökséget és meg akarják fosztani a magyar embereket a nekik járó uniós forrásoktól” – közölte.
Már a látszatra sem adnak, hiszen a mai sajtótájékoztatójukon is önmagukat buktatták le. A balliberális EP-képviselők arról beszéltek, hogy azért bólintottak rá olyan gyorsan az EP-nek benyújtott Magyarországot elítélő mondvacsinált határozati javaslatra, mert idézem: „nagyon aggasztó, hogy Hahn biztos úr miket mond, hogy például Orbán egész jól teljesít, és nem állunk annyira távol a megállapodástól”. Továbbá elmondták, hogy aggasztotta őket az is, hogy „Hahn biztos úr túlságosan lelkesnek mutatkozott arra, hogy zöld utat adjon Orbán Viktornak”.
Varga Judit szerint az EP baloldali többségének a kezében már csak kavicsok vannak, azoknak a dobálásával próbálják megakadályozni, hogy a magyar emberek megkapják a nekik jogosan járó forrásokat, ami egyet jelentene a pedagógusok béremelésével és a vállalkozások támogatásával.
„Mi továbbra sem fogjuk hagyni, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba, és továbbra is azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat fogunk követelni” – tette hozzá az igazságügyi miniszter.