Külföld

Szaúd-Arábia fittyet hány a nyugati szankciókra

Hét nyugati szankciók által sújtott orosz céget hívott egy kereskedelmi egyeztetésre tárgyalni Szaúd-Arábia – számol be a Guardian alapján a Mandiner.

Szaúd-Arábia fittyet hány a nyugati szankciókra
Szaúd-Arábia nem csupán az orosz cégekkel igyekszik jó együttműködésre, nemrég megkezdte a csatlakozási folyamatot a Sanghaji Együttműködési Szervezethez
Fotó: AFP/SPA

A cikkben felhívják a figyelmet: Szaúd-Arábia „nyitottsága arra, hogy az Ukrajna lerohanásában játszott szerepük miatt a nyugati államok által szankcionált orosz cégekkel üzleti kapcsolatokat teremtsen, valószínűleg további feszültségeket okoz már így is viseltes kapcsolataiban Washingtonnal”.

A tárgyalási céllal Rijádba hívott cégek között ott a Vertoljoti Rosszii (azaz Orosz Helikopterek), a Ka–52 Aligátor helikopter gyártója; a Kamaz tehergépjármű-gyártó, amelynek teherautói Iszkander rakétákat, Typhoon csapatszállítói pedig orosz katonákat szállítanak; és ott lesz a Rosztyeh is, az orosz állami tulajdonú fegyverrendszer-fejlesztő és katonai technológiai cég, amelynek nevéhez többek között a TOS–1A Szolncepjok rakétasorozat-vető, illetve az ISDM Zemljegyelije aknavető rendszerek kötődnek. Amikor az Egyesült Államok szankció alá vette a Rosztyehet, indoklásában úgy írta le, mint „Oroszország védelmi, ipari, technológiai és ipari szektorának sarokkövét”.

Emellett jelen lesz a tárgyaláson a Roszatom, az orosz állami tulajdonú atomenergia-mamut, amely Magyarországon és Törökországon kívül ezek szerint akár Szaúd-Arábiában is nagyprojektbe kezdhet majd.

A Guardian név nélkül nyilatkozó forrása szerint az oroszok „üzleti projektekre közös befektetést letárgyalni, az olaj- és gázárak fenntartásában nyújtott segítségért, illetve egyéb diplomáciai segítséget keresve” jönnek Rijádba, a szaúdi fél pedig befektetési irodát nyitna Moszkvában. Egy hasonló kereskedelmitárgyalás-sorozaton már túl van az Egyesült Államok egyik legrégebbi közel-keleti szövetségesével, Kínával, igaz, ott hadiipari cégek nem voltak jelen.

A Guardiannek az Egyesült Államok külügyminisztériuma a történteket úgy kommentálta, „arra biztatjuk az országokat, hogy végezzék el a megfelelő háttérellenőrzéseket, és tartózkodjanak a szankcionált személyekkel való tranzakciók lebonyolításától, hogy elkerüljék a szankcióknak való kitettséget”.

Ez virágnyelven azt jelenti, hogy az Egyesült Államok fontolgatja Szaúd-Arábia szankcionálását.

Mértékadó amerikai törvényhozók közben Washingtonban is aggódva figyelik Szaúd-Arábia mozgását. Richard Blumenthal connecticuti szenátor például aggodalmát fejezte ki amiatt, mert Szaúd-Arábia szerinte érzékeny amerikai katonai információkat oszthat meg az oroszokkal, Ro Khanna kaliforniai demokrata képviselő, Barack Obama volt kereskedelmiminiszter-helyettese szerint pedig „Szaúd-Arábia Oroszországnak nyújtott támogatása, illetve emberi jogsértésekkel terhelt múltja okot ad az amerikai–szaúdi kapcsolat alapvető felülvizsgálatára”.

Kálid Al-Falih szaúdi befektetési miniszter nem lát az orosz–szaúdi együttműködésben semmiféle kivetnivalót, mert szerinte a világ mára többpólusú lett. A kooperáció szerinte „egy multipoláris világra vezethető vissza, ahol a feltörekvő középhatalmak saját érdekeiket fogják követni”. Hangsúlyozta azt is, hogy mivel országa Kínával folytatott kereskedelme már több, mint az USA-val és az EU-val folytatott kereskedelme összesen, „csak nem várják tőlünk, hogy ezt kockáztassuk pusztán azért, hogy egy bizonyos ország úgy érezze, az ő oldalán állunk?” – idézi Al-Falihot a Guardian.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom