Külföld

Varsó elutasította a kínai béketervet

A lengyel külügyminisztérium egyúttal nehezményezte, hogy Peking nem szakított Moszkvával

„Lengyelország aggodalommal veszi tudomásul Peking azon nyilatkozatait, amelyek szerint kitartóan erősíteni akarja kétoldalú kapcsolatait Oroszországgal, az agresszor állammal” – közölte a lengyel külügyminisztérium miután Li Hui kínai különmegbízott Varsóban járt európai békemissziója keretében.

Varsó elutasította a kínai béketervet
Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök
Fotó: AFP/SPUTNIK/Sergei Karpukhin

Wojciech Gerwel, a tárcavezető helyettese e szerint a tárgyaláson közölte a pekingi diplomatával, hogy „bármilyen katonai támogatás, beleértve a Kínából Oroszországnak történő esetleges fegyverszállítást, súlyos következményekkel járhat az Európa és Kína közötti kétoldalú kapcsolatokra nézve” – derült ki az OroszHírek hírösszefoglalójából.

Li ugyanakkor arról tájékoztatta Varsót, hogy Kína kiáll a 12 pontos béke-útiterve mellett, egyúttal a tűzszünet és a béketárgyalások mellett érvelt, és azt mondta, hogy a jelenlegi ukrajnai helyzet senkinek sem érdeke.

A lengyel külügyminisztérium szerint Gerwel ezt azzal utasította el, hogy elfogadhatatlan az agresszor és az áldozat „státuszának egyenlővé tétele”, és hogy Kínának „nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, hogy térjen vissza a nemzetközi jog elveinek betartásához”.

Kapcsolódó írásaink