Külföld
Rossz hír az oroszoknak, ugrott a vagyonuk
A ciprusi vezetés fokozza pénzügyi felügyeleti képességeit

A minisztérium az adatokat Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos múlt heti bírálatát követően tárta fel.
Reynders ugyanis kifogásolta, hogy Ciprus elmarad a többi tagállam mögött, ami a szankciók hatálya alá eső orosz vagyon befagyasztását illeti. Az uniós biztos úgy fogalmazott, hogy „miközben más EU-tagországok kettő-négymilliárd euró orosz vagyont zárolnak, addig Ciprus esetében mintegy a százmillió euró zárolása »kissé kevésnek tűnik«”. A ciprusi pénzügyminisztérium szerint ez arra vezethető vissza, hogy az Európai Bizottság hiányos információkat kapott, de ezt a hibát úgymond időközben helyrehozták a vonatkozó adatbázis frissítésével.
A minisztérium hangsúlyozta: a ciprusi vezetés fokozza pénzügyi felügyeleti képességeit, hogy összhangban legyen a nemzetközi szankciókkal, és ennek érdekében egy szakosodott testületet is létrehoznak a brit Pénzügyi Szankciók Végrehajtásának Irodája (OFSI) mintájára. Hozzátette: Nicosia csatlakozni szeretne az Európai Bizottság programjához, amely a büntetőintézkedések egységes és hatékony végrehajtását hivatott elősegíteni.