Külföld

Szijjártó Péter: Mi itt, Európában lábon, sőt tüdőn lőjük magunkat a szankciókkal! + VIDEÓ

Az EU-nak ma nagyobb szüksége lenne Szerbiára, mint Szerbiának az EU-ra

A jelenlegi nehéz helyzetben az Európai Unió bővítése hozhatná el a kontinens versenyképességének gyors javulását, így a közösségnek ma nagyobb szüksége lenne Szerbia csatlakozására, mint fordítva – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.

Szijjártó Péter: Mi itt, Európában lábon, sőt tüdőn lőjük magunkat a szankciókkal! + VIDEÓ
Szijjártó: Az EU-nak ma nagyobb szüksége lenne Szerbiára, mint Szerbiának az EU-ra
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb gazdasági kamara üzleti fórumán kijelentette, hogy az utóbbi évek világgazdasági átrendeződése közel sem kedvező Európa szempontjából, ráadásul fontos kereskedelmi kapcsolatokat számolnak fel politikai döntésekkel, és gyakorlatilag ellehetetlenülnek a kelet–nyugati együttműködés útvonalai.

„Aki megpróbál pragmatikusan állni ehhez a kérdéshez, megpróbálja racionálisan nézni Kelet és Nyugat kapcsolatrendszerét, azt azonnal megvádolják oroszpártisággal, Putyin-barátsággal, azzal hogy a Kreml propagandistája” – fogalmazott.

„Nagyon nehéz észszerű politikával, észszerű megközelítéssel ma érvényesülni” – tette hozzá.

Majd rámutatott, hogy a brüsszeli intézkedések csak tovább nehezítik a gazdasági szereplők helyzetét, miközben az Egyesült Államok elsőbbséget biztosít a hazai vállalatok számára.

„Mi itt, Európában meg lábon, sőt tüdőn lőjük magunkat a szankciókkal” – mondta.

„Ez nem a pozitív kilátásokat erősíti, azonban nekünk ezen körülmények között kell sikeresnek lennünk, ehhez pedig kiszámítható partnerségekre és megbízható, együttműködő partnerekre van szükség” – szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar–szerb kapcsolat épp ekként írható le.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az európai versenyképességet gyorsan tudná javítani a közösség bővítése, a gazdasági tér új tagállamok felvétele általi kiterjesztése.

„Az EU-nak most nagyobb szüksége lenne Szerbiára, mint amekkora szüksége a szerbeknek van az EU-tagságra – vélte. – Ezért nem tartjuk helyesnek azt a nagyképű és lekezelő hozzállást, amelyet Brüsszel tanúsít Szerbiával szemben” – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy Magyarország nagy támogatója a Nyitott Balkán kezdeményezésnek, a kormány azt is felvetette, hogy a következő csúcstalálkozó legyen Budapesten. Mint közölte, az EU és a térségbeli államok szoros együttműködése nélkülözhetetlen a versenyképességhez, ahogyan az energiabiztonság is.

Úgy fogalmazott, hogy utóbbi téren „jól láthatóan csak egymásra számíthatunk”, s emlékeztetett a két ország energiabiztonságát erősítő megállapodásokra, például az új kőolajvezeték építésére és a közös földgáz-kereskedelmi vállalat létrehozására.

„Mára elértük azt a helyzetet, hogy nincs ellátásbiztonság Szerbiában magyar részvétel nélkül, és nincs ellátásbiztonság Magyarországon szerb részvétel nélkül” – figyelmeztetett, rámutatva, hogy az egyes szövetségesek által támadott Török Áramlat vezeték nélkül most egyik országban sem lenne elegendő földgáz.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 59 százalékos bővülés után megközelítette a hatmilliárd eurót, és itt arra is kitért, hogy az OTP az egyik legnagyobb bankká vált a szomszédos országban.

Ennek kapcsán bátorította a két ország vállalatait arra, hogy használják ki a kiváló politikai kapcsolatok jelentette lehetőségeket. Illetve rámutatott, hogy a magyar gazdasági növekedés töretlen, folyamatos beruházási csúcsok dőlnek, ez pedig megnyitja a lehetőséget, hogy a szerbek szabályozott körülmények között Magyarországon vendégmunkásként munkát vállaljanak.

Végül pedig tudatta, hogy a kormány folytatni fogja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ugyanis „minél sikerebb Szerbia, annál sikeresebb Magyarország”.

Objektum doboz

A magyar-szerb együttműködés munkaerőpiaci dimenziója is megerősödhet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb piacra belépő, magyar Prohuman HR-szolgáltató rendezvényén arról számolt be, hogy a jelenlegi kormány 2010-ben, rendkívül rossz gazdasági állapotban vette át az ország vezetését, így teljes újjászervezésre volt szükség az újraelosztásra épülő szocialista gazdaságpolitika mintegy nyolc éve után.

Elmondta, hogy a munkaalapú társadalom bevezetése mellett tették le a voksukat, megcélozva a teljes foglalkoztatás elérését, valamint egy olyan környezet kialakítását, amelyben megéri többet dolgozni és több embert alkalmazni. Mint közölte, ehhez inspiráló, egykulcsos adórendszert vezettek be, így máig Magyarországon kell fizetni a munkát terhelő legalacsonyabb adókat Európában.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ezzel párhuzamosan folyamatosan dőltek meg a beruházási rekordok, és tavaly már hatmilliárd euró felett volt ezek összege, ami jól mutatja, hogy sikeres volt az a stratégia is, amely hazánkat a keleti és a nyugati autóipari vállalatok találkozási pontjává kívánta tenni.

Hangsúlyozta: emiatt folyamatosan nő az igény a jól képzett munkaerőre, s miközben a cél az, hogy az álláshelyeket elsősorban magyarok töltsék be, ezért is reformálták meg az oktatási rendszert, látni kell, hogy vannak olyan pozíciók, amelyekre már helyi munkaerőt nagyon nehéz találni.

„Ezért úgy döntöttünk, hogy engedélyezzük szervezett körülmények, szabályozott körülmények között, meghatározott időre vendégmunkások behozatalát annak érdekében, hogy a magyar emberek által be nem töltött munkahelyeket betöltsék” - közölte.

Majd hozzátette, van erre egy mindenki számára biztonságot adó keretrendszer, amellyel a minősített munkaerő-közvetítő vállalatok 15 országból speciális engedélyezési eljárás nélkül, gyorsan, egyszerűen hozhatnak be munkavállalókat.

„Szerbia is ezen 15 ország közé tartozik. Mivel a szerb munkavállalók szorgalmasak, fegyelmezettek és képzettek is, ezért aztán rendkívül népszerűek a magyar munkaadók körében” - tudatta.

Vajdasági magyarok

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom