Külföld
Bulgáriában Marija Gabriel uniós biztost jelölték kormányfőnek
2020 óta ez az ötödik parlamenti választás a balkáni országban

A 43 éves Marija Gabriel 2017 óta tagja az Európai Bizottságnak, korábban az Európai Parlament képviselője volt.
Több mint egy hónappal a parlamenti választások után, amelyek 2020 óta az ötödikek voltak a balkáni országban, és ismét széttöredezett parlamenti viszonyokat eredményeztek, most Bojko Boriszovnak kell kormányalakítással próbálkoznia.
Az intenzív tárgyalások ellenére Bojko Boriszovnak nem sikerült megegyeznie a Kiril Petkov volt kormányfő által vezetett liberálisokkal, akik a második helyen végeztek a választásokon. Most már csak az a lehetősége maradt, hogy kisebb pártokkal szövetkezzen, amelyeknek azonban nagyon eltérőek az elképzeléseik.
Bojko Boriszov, aki 2020 tavaszán egy évtizedes, korrupciós botrányoktól beárnyékolt kormányzása után megbukott, most diadalmasan visszatért, és azt ígéri, hogy „bármi áron” elkerül egy hatodik választást.
„Eltökéltek vagyunk abban, hogy Bulgáriát kivezessük a stagnálásból” - mondta, kiemelve jelöltjük konszenzusra törekvő személyiségét, és részvételre szólítva fel az összes politikai erőt a nagy munkában.
Rumen Radev elnök hétfőn bízza meg Marija Gabrielt a kormányalakítással. Ha ez nem sikerül, még két kísérletre lesz lehetőség, mielőtt új választásokat írnak ki.
Bulgária úgy döntött, hogy 2024-ben nem csatlakozik az euróövezethez. Képtelen volt költségvetést elfogadni, és késlekedik azokkal a lépésekkel is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megkapja a teljes összegű uniós forrást a koronavírus-járvány utáni gazdaságélénkítési csomagtervből.