Külföld

Tömeggyilkosságot fontolgató gimnazistát tartóztattak le Szabadkán

A vajdasági (szerbiai) Szabadkán letartóztattak egy gimnazistát, aki az iskolapszichológussal való beszélgetés során bevallotta, hogy tömeggyilkosságot tervezett véghez vinni – számolt be a Pannon RTV. Egy másik vajdasági portál, a szmszpress arról tudósít: a diák sorozatgyilkosok nevei alatt hozott létre profilokat, amelyekkel a bombakészítés módját kutatta az interneten – a nyomozásban az FBI is részt vett.

Tömeggyilkosságot fontolgató gimnazistát tartóztattak le Szabadkán
Szerdán is sokan gyújtottak gyertyát, helyeztek el virágot, plüssjátékot a belgrádi iskolánál, ahol nyolc diák és egy iskolaőr vesztette életét az iskolai lövöldözésben a múlt héten
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

A topolyai illetőségű D. U., aki a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium diákja, az iskolapszichológusnak azt mondta, hogy nem tervezett mészárlást az iskolában, viszont gondolt arra, hogy gyilkosságot követ el az egyik óvoda közelében – írja a subotica.com. Sajtóhírek szerint az FBI figyelt fel rá, mivel tömeggyilkosok nevével hozott létre internetes fiókokat, és a bombakészítés után keresgélt a neten.

A letartóztatás még a múlt héten, május 4-én történt, egy nappal a belgrádi iskolai ámokfutást követően.
A Blic napilap úgy tudja, a fiatalkorút azzal is vádolják, hogy gyermekpornográfiát bemutató felvételeket birtokolt, illetve kiskorú személyt használt ki pornográf felvételek készítése céljából.

A kettős tragédia óta egyébként több letartóztatás is történt Szerbia-szerte: a közbiztonság veszélyeztetése, erőszakos fenyegetés, pánikkeltés, hamis hírek miatt. Egy kislány például az egyik közösségi oldalon a belgrádi iskolai lövöldözés áldozatain gúnyolódott, és a gyilkost dicsőítette. Őt beszélgetésre vitték be. Magyarcsernye környékén pedig pánikkeltés miatt letartóztattak egy 19 éves diákot, felkavaró rajzot osztott meg osztálya közösségi csoportjában.

Összesen 17 ember vesztette életét Szerbiában az elmúlt héten két ámokfutás következtében. Szerbiában ilyen eset korábban még nem történt, míg Amerikában az év eleje óta már 180 hasonló esetben igen – mondta Vladimir Diligenski, a Szerbiai RTV vendégeként. A pszichiáter arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákoknak mielőbb vissza kell térniük az iskolapadba, és meg kell próbálniuk nem a tragédiára gondolni.

Kapcsolódó írásaink