Külföld

Viccet csinált magából Joe Biden

Életkorán humorizált és ellenfelein gúnyolódott az elnök, aki Amerika alapító atyáit is a barátai között sorolta fel – szúrta ki a Mandiner.

Viccet csinált magából Joe Biden
Joe Biden
Fotó: NorthFoto

Joe Biden nem fogta vissza magát a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének szombati éves vacsoráján. Tucker Carlsontól és Elon Musktól kezdve olyan politikusokig, mint Kevin McCarthy, Marjorie Taylor Greene és Ron DeSantis, mindenkit kifigurázott – számolt be a Mandiner. A portál a People tudósítása alapján azt írta, az elnök számos önironikus viccet is elsütött főleg az életkorával kapcsolatban, amiről a Magyar Hírlap megírta, komolyan aggasztja a választókat.

Egyik humorosnak szánt megjegyzésében az elnök az első két hivatali évére utalva kifejtette, hogy az este is olyan lesz, mint az: "Tíz percig fogok beszélni, nulla kérdést fogadok el, majd vidáman elsétálok” – fogalmazott.

Tucker Carlson, a Fox News napokban menesztett riportere is a célkeresztbe került: „Ez a vacsora a két nagy washingtoni hagyomány egyike. A másik az, hogy alábecsülnek engem és Kamalát” – viccelődött Harris alelnökre utalva, majd így folytatta: „De az igazság az, hogy tényleg van mire büszkének lennünk. Beoltottuk a nemzetet, átalakítottuk a gazdaságot, történelmi győzelmeket arattunk. De a munka még nem ért véget. Úgy értem (...) Tucker Carlson számára véget ért.”

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink