Külföld

Nyomozás indult a brit miniszterelnök ellen

Rishi Sunak ellen nyomozást indítottak

A brit parlament normákért felelős biztosa vizsgálatot indított Rishi Sunak, az Egyesült Királyság nemrég hivatalba lépő miniszterelnöke ellen – derül ki a parlament holnapjára frissen kitett vizsgálati listából, amelyről a Guardian számolt be.

Nyomozás indult a brit miniszterelnök ellen
Rishi Sunak
Fotó: AFP/Gints Ivuskans

A nyomozás azért indult, mert a brit kormányfő felesége, Akshata Murty részvényese egy olyan, gyermekgondozással foglalkozó cégnek, amely a tervek szerint közpénzből is részesülni fog a jövőben. A vizsgálatot április 13-án indították az ellenzék nyomására, miután a média is beszámolt az ügyről – írja a Reuters.

Az RTL azt írja, hogy a vonatkozó frissített magatartási kódex szerint a képviselőknek „mindig nyíltan és őszintén be kell jelenteniük releváns érdekeltségeiket a ház vagy bizottságai bármely eljárása során”. Sunak a vádak szerint nem tünteti fel felesége tulajdonrészét az érdekeltségi nyilvántartásban, amelyet a képviselőknek haladéktalanul frissíteniük kell.

A Downing Street azzal érvelt, hogy semmi szükség vizsgálatra, mivel Sunak a miniszteri érdekeltségekről vezetett, külön nyilvántartásban beszámolt felesége részesedéséről. Utóbbit azonban még nem hozták nyilvánosságra, a miniszterek érdekeltségeit csak évente kétszer kell frissíteni, a képviselők nyilvántartását ezzel szemben kéthetente – írják.

Kapcsolódó írásaink