Külföld

Készülnek a választásokra Erdélyben

Együttműködne az RMDSZ-szel az új formáció

Szervezetépítéssel, támogatók toborzásával készül a jövő évi választásokra az Erdélyi Magyar Szövetség. A két kisebbik erdélyi magyar párt – az MPP és az ENMP – fúziójából létrejött politikai alakulat immár hivatalosan is bejegyzett szervezet.

Készülnek a választásokra Erdélyben
Zakariás Zoltán (k), az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke
Fotó: Zakariás Zoltán közösségi oldala

Háromszéken eddig huszonnégy helyi szervezete alakult az Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSz) - írta meg pénteken a Háromszék. Mint a cikkben olvasható, a munkával nem álltak meg, további településeken igyekeznek terjeszkedni, hogy jövőben, az önkormányzati választásokon alternatívát biztosítsanak az RMDSZ-től eltávolodott, kiábrándult szavazóknak.

Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke úgy véli, a szervezetépítés mellett azokra a problémákra és közösségi kérdésekre kell koncentrálniuk, amelyekről kevés szó esik az erdélyi magyar közbeszédben. A népszámlálás adatai tükrében közvita szükséges a drámai népességfogyás okairól.

Bizakodó Zakariás Zoltán, az EMSZ frissen megválasztott elnöke is, aki szerint sikerült maradéktalanul megoldani a korábban esetlegesen meglévő, helyi szintű nézeteltéréseket. Jelenleg nem tudni, mikor és hogyan szervezik majd meg a jövő évi választásokat, éppen ezért szeretnék, ha sikerülne az RMDSZ-szel egy átfogó, minden voksolásra kiterjedő megállapodást kötniük, amely következményeként az erdélyi magyarság minden szinten megerősödött és megnövekedett képviseletet nyerne – fogalmazott Zakariás Zoltán.

Kapcsolódó írásaink