Bűnügy
Verekedés volt a tatabányai benzinkúton + VIDEÓ
A benzinkút boltjában verekedett két férfi

A vádirat szerint 2021. november 12-én egy tatabányai benzinkút boltjában az egyik férfi rászólt két másikra, hogy ne hangoskodjanak. Ez a két férfi odament a rájuk szóló férfihoz, akit kihívtak az üzleten kívülre, így a három férfi kiment a boltból. Ott az egyik bolti hangoskodó férfi levette magáról a kabátját, és azt mondta ellenfelének, hogy „akkor gyere”. A megszólított férfi azonban visszament az üzletbe, ahol az őt követő két férfi elé állt, és felszólította őket az üzlet elhagyására. Ezt sérelmezve az egyik férfi ököllel orron ütötte őt, akinek emiatt az orra eltörött és vérezni kezdett.
Ezután a megütött férfi úgy, hogy erre már nem volt szükség, az előtte őt megütő férfi fejét és arcát háromszor ököllel megütötte.
Emiatt ennek a férfinak a fején duzzanat keletkezett, a cselekmény alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.
Ezt követően a két férfi között dulakodás alakult ki, amelybe becsatlakozott a harmadik elkövető is, aki társa ellenfelét megpróbálta többször megütni. A két férfi ütlegelése közben a harmadik férfi az üveg áruvédelmi kapunak nekiesett, ami ennek következtében összetörött – áll az ügyészség oldalán.
Az esetről készült videót ide kattintva érheti el.