Külföld
Trumpot éltették a szurkolók Miamiban
Ha most lennének a választások, a volt elnök győzne

Nemcsak a közönség, hanem a sportolók is az egykori elnök támogatóiként mutatkoztak be, külön köszöntötték Trumpot, sőt az est egyik sztárja, Jorge Masvidal úgy fogalmazott: „A történelem legnagyobb elnöke látogatott ma el ide, imádom őt.” Ron DeSantisra utalva azt mondta:
– Egyúttal itt Floridában van a legjobb kormányzó, tartsuk meg Floridát szabadnak és republikánusnak.
Joe Bidenre célozva hozzátette: Tudjuk kit pedig ne engedjük a hatalom közelébe, váltsuk le őt.
Trump megjelenése az UFC-gálán egyúttal azt is jelzi, hogy a 2024-es republikánus elnökjelöltségért induló politikus az őt ért vádak ellenére, miszerint üzleti beszámolókat hamisított meg, nem kíván visszahúzódni mar-a-lagói birtokára, folytatni kívánja a megjelenéseit és a kampányt is.
Utóbbira példa, hogy a stábja a minap egy kampányvideót tett közzé a történelmi vádemelési eljárással kapcsolatban. Ebben hangsúlyozzák:
„Az idióta ügyészek általi vádak Trump hasznára válnak, mert a választók átlátnak a politikai üldöztetésen. Az egyetlen vád, ami az egykori elnököt érheti, hogy azoktól védte az országot, akik el akarják pusztítani, és akik most így avatkoznak be a választásokba.”
Donald Trump a kampányvideóban ellenállásra buzdít, kiemelve, hogy újra naggyá teszik Amerikát.
A legtöbb közvélemény-kutatás szerint egyébként Donald Trump nyerne, ha most tartanák a választásokat. A Rasmussen felmérése szerint Trump Joe Biden előtt mintegy hét százalékponttal, 47:40 százalékra vezet, míg Ron DeSantis előtt a Reuters/Ipsos szerint 37 százalékponttal, 58:21 százalékra.
Tetemes előnyével – egy másik felmérésre hivatkozva – Trump is elbüszkélkedett a Truth Social nevű közösségi média oldalán.