Külföld
Csaknem két hónap elteltével sikerült visszaadni a csecsemőjét egy anyának Törökországban
DNS-teszttel sikerült megállapítani, hogy ki az édesanyja

A három és fél hónapos Vetint csodával határos módon mentették ki egy összedőlt épület romjai alól Hatay tartományban, több mint öt nappal a február 6-i földrengés után. A török családügyi miniszter Adana város kórházában adta át a csecsemőt az anyának, Yasemin Begdasnak, miután egy DNS-vizsgálat igazolta, hogy Vetin valóban a lánya. A katasztrófa óta 54 nap telt el.
„A világ egyik legbecsesebb feladata egy anyának visszaadni a gyermekét” – hangsúlyozta Derya Yanik család- és szociális ügyi miniszter.
Vetint kimentését követően először az adanai kórházban ápolták, majd a török elnök repülőgépén Ankarába szállították, ahol gondozásba vették. A DNS-teszttel aztán sikerült megállapítani, hogy ki az édesanyja, így visszavitték Adanába, ahol a kórházban kezelt Yasemin ismét karjaiba foghatta gyermekét.
A február 6-i földrengésnek több mint 56 ezer halálos áldozata volt Törökországban és a szomszédos Szíriában. A családügyi minisztérium tudomása szerint a csecsemő apja és két fivére életét vesztette a katasztrófában.