Külföld

Törökországba utazik a görög bevándorlási és a védelmi miniszter

Törökországba utazik jövő héten Nótisz Mitarákisz görög bevándorlási miniszter, valamint Nikosz Panajótopulosz, a görög védelmi tárca vezetője, aki vasárnap azt mondta, enyhülés jött el a két ország kapcsolatában.

Törökországba utazik a görög bevándorlási és a védelmi miniszter
Török és görög zászlók a lelátón a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon az Atakoy Atlétikai Arénában Isztambulban 2023. március 5-én
Fotó: AFP/Ozan Kose

„Érezhető a feszültség csökkenése” – fogalmazott Panajótopulosz a Mega görög televíziós csatornának adott interjúban, kiemelve, hogy februárban és márciusban egyetlen török harci repülőgépet sem észleltek az Égei-tenger Görögországhoz tartozó szigetei fölött.

Mitarákisz azt mondta, Süleyman Soylu török belügyminiszter társaságában felkeresi a földrengés sújtotta Hatay tartományt, Panajótopulosz pedig korábban arról tájékoztatott, hogy a tervek szerint ugyanazon a napon Hulusi Akar török védelmi miniszterrel egyeztet majd.

Ugyancsak vasárnap a Katimerini című görög napilap azt írta, „Ankara teljesen más hangot üt meg” Görögországgal kapcsolatban.

Elemzők szerint a február 6-i, Törökország és Szíria egy részén pusztító, több mint ötvenezer halálos áldozattal járó földrengés, illetve az ennek nyomán érkező nemzetközi segítséget követően a két NATO-tagállam a köztük lévő feszültség csökkentésére törekszik.

Athén és Ankara viszonyára évtizedek óta árnyékot vet a migráció, tengeri határaik, a kölcsönös légtérsértések, valamint az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett, hatalmas földgázkincs kiaknázásának lehetősége.

Tavaly 234 alkalommal repültek át török katonai gépek görög terület fölött. A görög védelmi tárca a görög szuverenitásba ütközőnek tekinti a légtérsértéseket.

Kapcsolódó írásaink

Ez volt a hét képekben

ĀParlamenti ülés, izgalmas focimeccs, születésnap és temetés is volt az elmúlt hét nap folyamán