Külföld
A nyugati határhoz kerülnek a nukleáris fegyverek

A nagykövet emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint július 1-jéig Belaruszban előkészítik a taktikai atomfegyverek tárolását.
„Ez (a nukleáris fegyverek – a szerk.) közelebb kerül majd a szövetségi államunk nyugati határaihoz, és növeli a biztonsági képességeinket. Ez az európai és amerikai hangok ellenére fog megtörténni” – mondta a diplomata a belarusz SZTV csatornán.
A múlt héten Putyin bejelentette Oroszország taktikai fegyvereinek Belaruszba telepítését, mondván, hogy július 1-jére elkészül egy speciális tárolóhely a fegyverek számára. Moszkva azzal magyarázta döntését, hogy London tervei szerint Kijevnek szegényített uránt tartalmazó lőszereket szállítana.
Oroszország az Egyesült Királyság lépését London és Washington „abszolút vakmerőségének, felelőtlenségének és büntetlenségének” jeleként értékelte.
Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök pénteken a parlamentben tartott éves beszédében felvetette annak lehetőségét, hogy országa befogadná Oroszország stratégiai atomfegyvereit is.