Külföld
A cseh védelmi miniszter nem aggódik az atom miatt

„Ha ez meg is történne, az Csehország lakossága számára semmiféle veszélyt nem jelentene” – mondta a tárcavezető kérdésre válaszolva.
Moszkva azon bejelentésére reagálva, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít a szomszédos Fehéroroszországba, Cernochová leszögezte: Csehország semmi esetre sem számol azzal, hogy területére atomfegyvereket telepíthetnének. „Semmi ilyesmi nincs napirenden” – hangsúlyozta a védelmi miniszter.
Jana Cernochová szerint a NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozóján várhatóan döntés születik a szervezet keleti szárnyának további megerősítéséről. A miniszter úgy vélte, hogy erre az orosz bejelentés nélkül is sor került volna. „Az Ukrajnában lejátszódó eseményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni” – mutatott rá Cernochová.
Lubomír Metnar korábbi védelmi miniszter, Cernochová beszélgetőpartnere szintén úgy fogalmazott, hogy „az orosz bejelentésre mindenképpen reagálni kell”.
Jana Cernochová szerint nem valószínű, hogy az orosz–ukrán konfliktus gyorsan befejeződne, másfelől folyamatos erőfeszítéséket kell tenni a problémák diplomáciai megoldása érdekében. „Mindegy, hogy ki fog közvetíteni, akár a Nyugat, akár egy Oroszországhoz közeli ország” – jegyezte meg a miniszter. Hozzátette: Kínát sem lehet kizárni.