Külföld

Tovább fokozódik a belpolitikai válság Szlovákiában

Ha Mikulec törvényt sértett, Čaputová hivatalnokkormányt nevezhet ki

Újabb fordulatot vett az amúgy sem unalmas szlovák belpolitika. A szivárványkormány bukása után most az sem elképzelhetetlen, hogy a belügyminisztert súlyos törvényszegésen kapták.

Tovább fokozódik a belpolitikai válság Szlovákiában
A köztársasági elnök egy Kassán tett látogatásán (képünk illusztráció)
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Robert Nemeti

Ha bebizonyosodik, hogy Roman Mikulec ügyvezető belügyminiszter törvénysértést követett el, és valóban jogellenesen kezelt külföldről származó minősített információkat, az egyik lehetőség, amit számba veszek, a hivatalnokkormány kinevezése lesz – jelentette ki pénteken Zuzana Čaputová. Mint a pozsonyi Új Szó cikkéből kiderül, az államfő közölte, döntése előtt az ügy részleteire is rendkívül kíváncsi lesz.

Čaputová hozzátette, kikérte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) jelentését. Amint arról a lap korábban beszámolt, az NBÚ több mint kétszáz törvénysértést állapított meg a belügyi tárcánál. A gyanú szerint például a tárcavezető a szükséges igazolások nélkül férhetett hozzá a NATO és az Európai Unió bizalmas adataihoz és titkaihoz.

Kapcsolódó írásaink