Külföld
Harry és Meghan összefogott egy olyan szervezettel, amely a gyermekkori transzneműséget népszerűsíti
A civil szervezetet Soros György is támogatja

A Global Boyhood Initiative nem titkolt célja a szerintük a világon meglévő patriarchális társadalom szétzúzása. valamint annak megakadályozása, hogy a szülők bármiféle „nemi szerepeket” ráerőltessenek a gyerekeikre. Emellett a transznemű ideológiába csomagolt egyéb eszméket is hirdet.
A szervezet egy olyan oktatási tervet is kidolgozott, amelyet reményei szerint az Egyesült Királyság iskoláiban is be fognak vezetni, abban a reményben, hogy a gyerekek új nemi attitűdöket és normákat fognak tudni elsajátítani.
Rossz hír számukra, hogy a terveket nem támogatja a brit Konzervatív Párt, mivel az indoktrinációnak minősül, és visszaélés lenne azzal a bizalommal, amelyet a gyermekek a tanárokba és a szülők az iskolákba fektetnek.
Az NGO mögött az a Equimundo nevű civil szervezet áll, amely célul tűzte ki a nemek közötti egyenlőség elérését világszerte. A civil szervezet pedig mind a Bill Gates alapítványától, mind Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától, valamint számos egyéb vállalattól, civil és kormányzati szervezettől kap támogatást.
A Breitbart megjegyzi, hogy az nem egyértelmű, hogy Harry herceg és Meghan Markle is támogatja-e a projekt ezen céljait, mindenesetre az, hogy partneri viszonyba léptek velük, erre utal.