Külföld
A kárpátaljai magyarság akár 20-30 százaléka is távozhatott a háború miatt

Népszámlálás utoljára több mint 20 éve volt a régióban, akkor még 150 ezer magyar élt a területen, vagyis a háború előtt 10 százalék volt a magyarság részaránya. Ez a mutató nem csak az elvándorlás miatt romlott, hanem a belső migráció miatt is: a háború első hónapjaiban félmillió belső menekült érkezett Kárpátaljára – derült ki Dunda György szavaiból.
Szerinte sokan azért is választották ezt a régiót, mert arról ismert, hogy toleráns, soknemzetiségű vidék, márpedig a kelet-ukrajnai menekültek zöme oroszajkú.
A portál felidézte azt is, hogy a magyar kormány a héten az EBESZ-hez fordult, hogy nemzeti kisebbségi főbiztosa segítsen elhalasztani egy új ukrán törvény végrehajtását, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a vitatott törvény tovább rontja a magyar kisebbség helyzetét.