Külföld
Terrortámadás veszélye fenyegetett Bécsben

Szerdán az osztrák rendőrség hírszerzési forrásokra hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy iszlamista terrortámadások érhetnek templomokat és más imahelyeket a fővárosban. Ennek kapcsán fokozták a veszélyeztetett helyszínek és létesítmények védelmét és megfigyelését.
„Az Állambiztonsági és Hírszerzési Igazgatóság (DSN) frissített kockázati elemzése szerint csökkenteni lehet ezeket az intézkedéseket” – ismertette Daniel Fürst rendőrségi szóvivő csütörtök este az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva.
„Ezeket az óvintézkedéseket a helyzetnek megfelelően folyamatosan újraértékelték és módosították” – mondta Fürst, aki szerint most fel lehet oldani a riasztást.
Csütörtökön hírszerzési értesülések új összegzése alapján azt közölték, hogy a figyelmeztetés „kifejezetten a szíriai polgárháború kirobbanásának évfordulójával van összefüggésben, és elsősorban szíriai létesítményeket érint”.
A rendőrség a Twitteren azt is jelezte, hogy a szerdán nyilvánosságra hozott fenyegetettségi szint továbbra is magas, és az elővigyázatosságból bevezetett intézkedések érvényben maradnak. A hatóságok kapcsolatban állnak az érintett létesítmények képviselőivel.
A szerdai hatósági figyelmeztetés ellenére a bécsi templomok és imaházak nyitva maradtak a hívek és a látogatók előtt. Fokozták a járőröző rendőrök számát, megerősítették több épület – köztük templomok – körül a biztonsági jelenlétet, de semmilyen szokatlan incidensről nem érkezett jelentés.
A szíriai polgárháború 2011. március 15-én robbant ki.