Külföld

Várhatóan leáll a gabonafuvarozás a tengeren

Ukrajna nemet mondott a gabonaszállítási egyezmény hatvan napos meghosszabbítására. Az ENSZ közölte, mindent megtesz a március 18-án lejáró egyezség életbentartására.

Várhatóan leáll a gabonafuvarozás a tengeren
Búzaszállító hajó Odessza kikötőjében
Fotó: Yulii Zozulia / NurPhoto via AFP

Visszautasította Kijev Moszkva azon ajánlatát, miszerint csak hatvan nappal hosszabbítsák meg a gabonakivitelről szóló megállapodást – adta hírül a Bloomberg. Orosz és ENSZ-tisztviselők hétfőn Genfben tárgyaltak, miközben a kereskedők arra várnak, hogy a paktum továbbra is érvényben marad-e?

Míg Oroszország azt mondta, hogy nyitott a korlátozott meghosszabbításra, addig Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter a Twitteren közölte, hogy a javaslat ellentmond a megállapodás feltételeinek, utóbbi szerint ugyanis az legalább százhúsz napos hosszabbítást enged csak.

A jelenlegi időszak március 18-án zárul.

Az ENSZ a hír nyomán közölte, tudomásul vette Moszkva javaslatát, és mindent megtesz az alku integritásának megőrzése és a szállítások folytonosságának biztosítása érdekében.

Kapcsolódó írásaink