Külföld
Áll a bál Finnországban: nem értik miért tett ígéretet Zelenszkijnek Sanna Marin

Valószínűleg Sanna Marin sem gondolta, mekkora meggondolatlanság volt pénteki ígérete. Mint ismert: a finn kormányfő Kijevben járva ígérte meg, hogy Ukrajnának átadják majd a finnek légvédelmét ellátó F–18-as Hornet vadászrepülőgépeket. Ez az ígéret azonban óriási botrányt kavart hazájában, hiszen az ötletet csak saját kabinetjével és a finn légierővel felejtette el megbeszélni, azaz olyan fokú döntést hozott egymaga, amellyel könnyen veszélybe sodorhatja egész országát – írja a Világgazdaság.
A jelenlegi tervek szerint ugyanis – bár a megállapodás már megvan – az új amerikai F–35-ösök, amelyek a Hornetek helyét vennék át, legjobb esetben is csak 2026-ban érkeznek meg Finnországba.
A Helsinki Timesnak nyilatkozó képviselők így továbbra is értetlenül állnak a kijelentés előtt.
Szombaton egy politikai rendezvényen vett részt a verkkouutiset.fi portál szerint, ahol az újságírók hiába akarták kérdezni a botrányról, ő lerázta őket annyival, hogy most az emberekkel szeretne beszélgetni, nem a sajtóval.
„Ez egy meggondolatlan kampányígéret volt. Bocsánatot illene kérnie az ukránoktól, hogy ilyet mondott, mert teljesen egyértelmű, hogy Finnország nem adhatja át vadászrepülőit nekik” – mondta a lapnak Mikko Kärnä finn parlamenti képviselő. Kollégája, Jari Ronkainen szerint szintén megdöbbentő volt az ígéret, hiszen a Hornetek nélkül Finnország teljesen védtelenné válna – olvasható a VG oldalán.