Külföld

A svájci elnök az alkotmányos semlegesség nevében ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának

A svájci semlegességről szóló vita az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított orosz háború óta foglalkoztatja az alpesi ország közvéleményét

Svájc az ukrajnai háború tükrében is szeretné megőrizni az alkotmánya által előírt hagyományos semlegességét, és jelenleg ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat – erősítette meg Alain Berset, a svájci konföderáció elnöke kedden az ENSZ-ben.

A svájci elnök az alkotmányos semlegesség nevében ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának
Alain Berset: Svájc jelenleg ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

„A fegyverexport kapcsán, amíg érvényes a (svájci semlegességet előíró) jogi keretrendszer, azt nem lehet végrehajtani (...). A svájci kormány és a Szövetségi Tanács számára ezt a jogi keretet fenn kell tartanunk, és fenn is szeretnénk tartani, és ezen belül szeretnénk dolgozni” – jelentette ki az államfő újságíróknak a nők jogairól rendezett ENSZ-ülés szünetében.

Berset-t arról kérdezték, hogy Berlin február végén azt kérte Berntől: engedélyezze a Rheinmetall nevű német fegyvergyártó vállalatcsoport részére a régi Leopard páncélozott harckocsik visszavételét, azzal a garanciával, hogy a tankokat nem szállítják tovább Ukrajnába.

A svájci semlegességről szóló vita az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított orosz háború óta foglalkoztatja az alpesi ország közvéleményét.

Svájc nem tagja az Európai Uniónak, ennek ellenére valamennyi, Oroszország ellen hozott uniós büntetőintézkedést elfogadta, mert „ezek a szankciók abszolút összeegyeztethetők a svájci semlegességgel” – szögezte le Berset, aki António Guterres ENSZ-főtitkárral is találkozott New Yorkban, közvetlenül azelőtt, hogy a főtitkár elutazott Kijevbe.

Kapcsolódó írásaink