Külföld

Több tízezren tüntettek Mexikóban a választási reform ellen

Az ellenzék szerint a módosítások gyengíteni fogják Mexikó demokratikus működését

Mintegy 90 ezren vonultak utcára Mexikóvárosban vasárnap, és tüntetéseket jelentettek az ország több más városából is, az emberek a választási törvény módosításai ellen tiltakoztak.

Több tízezren tüntettek Mexikóban a választási reform ellen
Több tízezren tüntettek Mexikóban a választási reform ellen
Fotó: EYEPIX / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

A demonstrálók többsége fehérben és rózsaszínben, az országos választási bizottság színeiben gyűlt össze, sokan azt skandálták, hogy „Ne nyúlj a szavazatomhoz!"

Az egyik, a sajtónak nyilatkozó tüntető azt mondta, a módosítások nyomán gyakorlatilag visszatérnének a múltba, amikor a kormány ellenőrizte a választásokat.

Másvalaki azt vetette Andrés Manuel López Obrador elnök szemére, hogy a szocializmusba taszítja Mexikót, és több segítséget nyújt Kubának, mint saját honfitársainak.

Többen reményüket fejezték ki, hogy a legfelsőbb bíróság nem hagy jóvá néhány módosítást. Köztük volt a tüntetésen is felszólaló José Ramon Cossio Diaz, a testület egyik volt tagja.

Az Obrador elnök benyújtotta módosításokat a szenátus a múlt héten hagyta jóvá. Amennyiben életbe lépne, megvonnák a fizetést és a támogatást a helyi választási irodáktól, valamint megszüntetnék a szavazóhelyiséget felügyelő és működtető munkatársak tanfolyamait. Emellett csökkentenék az el nem számolt kampánykiadásokért járó büntetést is.

Míg az ellenzék szerint a módosítások gyengíteni fogják Mexikó demokratikus működését, a jövő évi parlamenti és elnökválasztás előtt, az elnök elitistának minősítette a bírálatokat. Leszögezte: az így felszabaduló pénzösszeget a szegénységben élők helyzetének javítására lehet fordítani.

Hozzátette: alá fogja írni a módosításokat, noha számít a legfelsőbb bíróság ellenkezésére.

Mexikóban a választások nemzetközi mércével mérve meglehetősen költségesek, részben mert szinte a teljes kampányfinanszírozást – a törvény értelmében – a kormány biztosítja.

Obrador korábban többször azzal vádolta a bírákat, hogy elfogultak a kormányával szemben, a választási bizottsággal kapcsolatban pedig azt állította: választási csalás miatt vették el tőle a 2006-os elnökválasztási győzelmét.

Az elnök népszerűsége a közvéleménykutatások szerint továbbra is erős, 60 százalékon áll, s a pártját tartják a legesélyesebbnek a 2024-es választásokon.

Obrador többször felszólalt a kormányzati tisztségviselők magas fizetése ellen, kiemelve, hogy a választási bizottság néhány tagja többet keres, mint maga az államfő.

Kapcsolódó írásaink