Külföld
Fehérorosz kormányellenes aktivisták állítólag felrobbantottak egy orosz katonai gépet Minszknél
Cihanouszkaja üdvözölte a történteket

„Drónokkal (hajtották végre a támadást). A művelet résztvevői fehéroroszok voltak” – közölte Aljakszandr Azarov, a rendvédelmi szervek volt dolgozói által létrehozott BYPOL ellenzéki szervezet vezetője vasárnap Telegram-oldalán, akit a lengyelországi székhelyű Belsat fehérorosz hírcsatorna is idézett.
A BYPOL-t Fehéroroszországban terrorszervezetként, a Belsatot pedig szélsőséges szervezetként tartják nyilván.
Azarov ugyanakkor nem támasztotta alá bizonyítékkal állítását. Egyelőre sem Minszk, sem Moszkva nem erősítette meg az értesülést.
Azarov mindazonáltal hétfőn a Reuters hírügynökségnek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a művelet hónapokon át tervezték, és a jövőben több hasonló partizánakciót terveznek.
A BYPOL vezetője szerint a szervezet folytatni fogja harcát „az orosz megszállók ellen Fehéroroszország területén”, valamint „Aljakszadr Lukasenka fehérorosz elnök törvénytelenül hatalomra került rezsimje ellen”.
Franak Viacorka, Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki vezető tanácsadója Twitter-üzenetében azt írta, hogy a macsuliscsi légitámaszponton két fehérorosz partizán hajtott végre támadást. Beszámolója szerint a repülőgép elülső és középső része, valamint radarantennája szenvedett károkat. Hozzátette: a két elkövető időközben biztonságban elhagyta az országot.
Cihanouszkaja üdvözölte a történteket, mondván, büszke azokra, akik „harcolnak Fehéroroszország hibrid orosz megszállása ellen és Ukrajna szabadságáért”.
Fehéroroszország délen Ukrajnával határos, és Moszkva szempontjából fontos szerepe van Oroszország Ukrajna elleni háborújában. Minszk ugyan többször leszögezte, hogy nem lép be a háborúba, ha nem éri külső támadás, de területén állandó jelleggel orosz csapatok állomásoznak, és az ukrajnai háború kezdetén Oroszország felvonulási területként használta.
Fehéroroszország területén több szabotázsakció is történt, különösen a vasúti hálózat ellen az Ukrajnával határos térségekben az ukrajnai orosz hadművelet nyomán.