XXI. Század Intézet: Nem látni a konfliktus végét

A XXI. Század Intézet elemzésének első pontja szerint az orosz fölény fokozatosan érvényesül. A háború elején a legtöbben gyors orosz győzelemre számítottak, ehhez képest egy évvel később a harcok még mindig tartanak. A második pont: Oroszországot lelassítani sikerült, megállítani nem. Ukrajna előtt azonban így is nyílt egy időablak, amikor többé-kevésbé kiegyenlített viszonyok között küzdhetett, sőt bizonyos területeken előnyösebb helyzetben is volt. Az elemzés harmadik pontja a szerzett előnyökről szól. Arról, hogy Ukrajna a létszámfölény, a terepismeret, a vélelmezett jobb harci morál, a szakértők által fejlettebbnek mondott és olykor tényleg bizonyító (HIMARS) haditechnika és immár az éves orosz katonai költségvetést meghaladó nyugati támogatás ellenére miért nem tudott érdemben fordítani a háború menetén. A negyedik pont az elszalasztott lehetőségeket tagalja. Ukrajnának ugyanis két lehetősége is lehetett, hogy a maga számára többé-kevésbé előnyösen, de legalábbis minimális veszteségekkel zárja le a háborút. Az ötödik pont a demográfiai vereséggel foglalkozik. Ukrajna számára a legnagyobb nehézséget az okozhatja, hogy az egy éve tartó teljes körű mozgósítás közepette egyre fogy az érdemben hadra fogható férfiak száma, hosszabb távon azonban a gazdaság és társadalom állapotát is megroppanthatja a háború demográfiai hatása.

Az elemzés hatodik pontja azzal foglalkozik, hogy a szankciópolitika fáj, de kibírható. Vlagyimir Putyin február 21-i beszédének egyik központi üzenete az volt, hogy Oroszország ellenállt a nyugati szankcióknak, és a nyomás ellenére infrastrukturális fejlesztésekbe és a szociális szféra bővítésébe kezd. Ha a helyzet nem is annyira rózsás, mint amilyennek az orosz elnök saját parlamentje, illetve elsősorban népe számára lefestette, tény, hogy a szankciók nem roppantották meg az orosz gazdaságot, és vélhetően már nem is fogják – vélik a XXI. Század Intézet elemzői. A hetedik pont az elszigetelés kudarcára hívja fel a figyelmet. Nemcsak gazdaságilag, diplomáciailag sem sikerült elszigetelni Oroszországot. Tény, hogy Moszkvának kevés valódi szövetségese van, azonban a szankciókhoz is csupán a Föld országainak negyede csatlakozott, számos jelentősebb ország pedig még az ENSZ Közgyűlés szimbolikus jelentőségű határozatait sem hajlandó megszavazni.

Az elemzés nyolcadik pontja szerint a globális Dél megkerülhetetlenné vált. A háború egyértelművé tette, hogy ezek az országok ma már megkerülhetetlenek, akaratukkal, álláspontjukkal számolni kell. Már nem az a kérdés, hogy Nyugattal vagy Oroszországgal tartanak-e – önálló, saját érdekeikből kiinduló politikát folytatnak, a hidegháborús tömbösödéssel szemben pedig egy multipoláris rend kialakítását szorgalmazzák. A „világrendszerváltás” folyamata megindult. A kilencedik pont a feladott függetlenséggel foglalkozik. A háború egyetlen kézzelfogható eredménye a Nyugat számára, hogy Európa lassan feladja maradék függetlenségét is az Egyesült Államokkal szemben. Az Északi Áramlat-vezetékek felrobbantásának ügye különösen szemléletes példája ennek, de a német kancellár folyamatos – végül mindig a washingtoni álláspont irányába tartó – ingadozása is a háború egyik visszatérő jelenségévé vált.

A tizedik pont szerint nem látni a konfliktus végét. Azaz egy év után még mindig nem tudhatjuk biztosan, mivel ér véget a háború. Mind Joe Biden varsói, mind Vlagyimir Putyin moszkvai beszéde a háború jelenlegi intenzitású folytatására utal. Azonban a nyugati országok egyre közvetlenebbül részeseivé válnak a konfliktusnak, ami nem csupán Moszkva esetleges válaszlépései miatt növeli az eszkaláció veszélyét, hanem azért is, mert minden egyes lépéssel nő egy esetleges kudarc – politikai és katonai – ára is. De a győzelem ára is magas lehet: ha Ukrajna győz és visszaszerzi területeit, de Oroszország nem ismeri el vereségét, egy atomháború küszöbére kerülhetünk. Eközben az európai országok esetében még homályosabb, hogy mik a céljaik és elképzeléseik a háború kapcsán, mind Oroszországot illetően, amely, ha általánosságokban mozogva is, de nagyjából közölte, mit akar. Sajnos nem állíthatjuk biztosan, sőt inkább az ellenkezője tűnik valószínűnek, hogy az európai vezetők tisztában lennének a lépéseikben rejlő kockázatokkal. Washington ezzel szemben úgy tűnik, bár a tűzzel játszik, de tudja, mit akar, és a kockázatokat is felmérte – a fegyverszállítások fokozatos, orosz reakciókat „tesztelő” módja legalábbis erre utal. Csakhogy az amerikaiak a saját érdekeikből indulnak ki – az európai érdekek védelme az európai vezetők feladata lenne – húzza alá a XXI. Század Intézet.

Az elemzésnek van egy plusz, tizenegyedik pontja is, amely a „Kína-tényezőt” járja körbe. A háború kitörésének évfordulóján Kína 12 pontos állásfoglalást tett közzé az ukrajnai háborúval kapcsolatban, amelyben egyrészt minden ország területi szuverenitásának tiszteletben tartását hangsúlyozza, másrészt tárgyalások megkezdésére és az egyoldalú szankciók visszavonására szólít fel. Ha Kína – akár békeközvetítőként, akár Oroszország támogatójaként, ahogy attól Washingtonban tartanak – magához tudja vonni a kezdeményezést az ukrajnai konfliktus megoldásában, az megerősítheti Peking helyzetét az Egyesült Államok kihívójának szerepében – hívják fel a figyelmet az elemzők.