Egy éve tart a vérontás Ukrajnában

Az orosz elnök azzal indokolta az inváziót, hogy Ukrajnát „nácítlanitani” kell, és hogy közvetlen fenyegetést jelent Moszkvára, mert Zelenszkij csatlakozni akar a NATO-hoz, és atomfegyvereket akar telepíttetni az országba. Tény, hogy az ukrán elnöknek sok harcias és meggondolatlan nyilatkozata volt, a Nyugat támogatásának biztos tudatában gyakran provokálta a Kremlt, továbbá az is, hogy a 2014-es „Euromajdan” után számos, a nemzetiségi jogokat korlátozó törvényt fogadtak el – igaz, nem az ő, hanem elődje, Petro Porosenko vezetése alatt.

Még egy kicsit a háború előzményeinél maradva, érdemes kiemelni, hogy az oroszok szerint az ukránok egy átfogó offenzívára készültek a de facto elcsatolt Krím és a szeparatista Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok visszaszerzése érdekében. E tekintetben tehát Vlagyimir Putyin „csak” elébe ment az amúgy is elkerülhetetlen háborúnak. Hogy mi járt a kijevi vezetés fejében, természetesen nem tudjuk, mindenesetre a már említett Porosenko és Angela Merkel nyilatkozataiból kiderült: a Nyugat csak arra használta a 2014-es konfliktust befagyasztó minszki megállapodásokat, hogy időt nyerjen, és felfegyverezze Ukrajnát.

Az oroszok végül egy hadgyakorlat álcája alatt vonultak fel Ukrajna határai mentén. A titkosszolgálatuk pedig minden jel szerint csődöt mondott. Az invázió kezdetén egyetlen stratégiai céljukat sem tudták elérni. Nem sikerült menetből bevenni Mariupolt, Herszonon keresztülgázolva ostrom alá vonni Odesszát, és ezzel elvágni az ukránokat a Fekete-tengertől, nem beszélve arról, hogy a legfőbb „koronaékszer”, Kijev sem került a kezükre.

Az ukrán nép határozottan ellenállt, a hadsereg pedig felkészülten, és sokszor a legnagyobb veszteségek ellenére is állta a sarat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy biztosan megnyerik a háborút; hogy a végtelenségig képesek lesznek kitartani, mindenesetre PR-fronton már az első hetekben győzelmet arattak a kitartásukkal.

Oroszország mítosza ezzel párhuzamosan megfakult. A hadseregéről kiderült, hogy messze nem olyan ütőképes, mint ahogy azt sokan hitték. Éppen ezért és a Nyugat Ukrajnának nyújtott támogatása miatt a konfliktus nagyon gyorsan anyagháborúvá változott. E tekintetben viszont a NATO renoméján is csorba esett, mivel kiderült, hogy az észak-atlanti szövetség egyáltalán nincs felkészülve egy nagy háború megvívására.

Ahogy az ősz folyamán az oroszok több területet feladva beásták magukat a Dnyeper mögött, és a tüzérségé lett a főszerep a háborúban, sorra jelentek meg a hírek arról, hogy a Nyugat nem képes annyi lőszert gyártani, amennyire az ukránoknak szüksége van. De az is világossá vált, hogy a katonai doktrínákat és a „minőségi fölény elvét” egyaránt komolyan át kell gondolni, hiszen az oroszok olcsó iráni drónokkal visznek véghez komoly pusztítást, dacára annak, hogy az ukránokat felszerelték a legmodernebb, drága és kifinomult légvédelmi rendszerekkel.

Az elmúlt egy év gyökeresen megváltoztatta a világot. Emberek millióit kényszerítette menekülésre, miközben új világhatalmi tömböket hozott létre. Hősöket teremtett, mint a Kígyó-sziget védői, akikről utóbb kiderült, hogy nem is haltak meg, vagy Kijev szelleme, a sosem létezett zseniális vadászpilóta. Bűnösöket, mint a bucsai vérengzés elkövetői. És rengeteg gyászolót és katonát, akik talán nem is mindig értik igazán, hogy miért kell harcolniuk, ha békében is lehetne élni egymással.