Külföld

A horvát elnök hitetlenkedve és félelemmel követi az ukrán háború fejleményeit

Kiemelte: ő egy kis ország elnöke, aki bár nem közvetlenül, de valamilyen módon megpróbált fellépni az ellen, ami most folyik

Zoran Milanovic horvát elnök szerdán újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy „hitetlenkedve és félelemmel” követi az ukrán háborút, amelynek árát a „szerencsétlen nép” fizeti meg, nem „holmi New York-i hipszterek vagy gazdag oroszok”.

A horvát elnök hitetlenkedve és félelemmel követi az ukrán háború fejleményeit
A horvát elnök hitetlenkedve és félelemmel követi az ukrán háború fejleményeit
Fotó: AFP/Denis Lovrovic

„Az első naptól fogva rémülettel és félelemmel kommentálom az eseményeket” – fogalmazott.

Rámutatott: pénteken lesz egy éve, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen.

„Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez megtörténik, és hogy ebbe az irányba halad” – mondta az elnök, hozzátéve: már egy éve arról beszél, hogy ki a felelős ezért a konfliktusért, és kinek mit kellett volna tennie, de többé nem teszi.

„Aki gondolkodik, az megértette, aki nem, az továbbra is ismételni fogja azokat a mantrákat, amelyeket a Daily Telegraphból vagy a CIA, illetve a KGB tájékoztatóiból másolt ki” – húzta alá.

Kiemelte: ő egy kis ország elnöke, aki bár nem közvetlenül, de valamilyen módon megpróbált fellépni az ellen, ami most folyik, mert „rettenetesen veszélyes és ellenőrizetlen”.

„Egyesek Európában az érzelmek és a gyűlölet teljes töltetével közelítik meg az ukrajnai konfliktust” – fogalmazott.

Végezetül megismételte korábbi nyilatkozatát, hogy az ukrajnai konfliktus „amerikai és orosz háború”, és végül Washington és Moszkva között születik megállapodás.

Kapcsolódó írásaink