Külföld
Párizs az Oroszországot sújtó szankciók megerősítését szorgalmazza

Az ukrajnai háború kezdetének pénteki, első „szomorú évfordulóján” a francia tárcavezető azt szeretné, ha a G20-csoport találkozóján „kidolgoznánk egy IMF-programot Ukrajnának, amely 15 milliárd eurót jelentene négy évre”.
„Az európai uniós és a G7-országcsoport által nyújtott segítségen kívül elengedhetetlen, hogy az IMF is fellépjen Ukrajnáért” – idézte az AFP hírügynökség Bruno Le Maire-t.
Az IMF szombaton jelezte: a Kijevvel kötött megállapodásuk megnyitja az utat az Ukrajnának nyújtandó hitelprogramról szóló tárgyalások előtt, amennyiben az ukrán hatóságok teljesítik a pénzügyi szektor stabilitására vonatkozó követelményeket.
A francia gazdasági minisztérium szerint az Ukrajnának nyújtott európai pénzügyi segítség elérte a 18 milliárd eurót, amelyből több mint hárommilliárdot januárban utaltak át, míg az Egyesült Államok 9,5 milliárd dolláros támogatást hagyott jóvá Ukrajna számára.
„A G7-országcsoportban az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók megerősítéséért fogunk szót emelni” – jelezte Bruno Le Maire.
„Ezek a gazdasági szankciók hatékonyak, mert lehetővé tették, hogy Oroszország olajbevétele a felére csökkenjen, és teljesen szétessenek Oroszország értékláncai olyan stratégiai iparágakban is, mint az űrkutatás vagy az autógyártás, és ez egy hosszú távú fegyver” – mondta a francia kormánytag.