Külföld
Aleppóba érkezett WHO főigazgatója
Gebrejeszusz repülőgépe mintegy 35 tonna orvosi felszereléssel érkezett

Az ország északnyugati részén fekvő Aleppo Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának ellenőrzése alá esik.
Gebrejeszusz repülőgépe mintegy 35 tonna orvosi felszereléssel érkezett meg Aleppóba, ahová két napon belül egy újabb segélyszállítmányt várnak a SANA szíriai állami hírügynökség tudósítása szerint.
A WHO főigazgatója a tervek szerint tárgyal a szír egészségügyi miniszterrel, Aleppó tartomány kormányzójával, és ellátogat kórházakba és átmeneti szállásokra.
A WHO szíriai képviselője szerint a hétfői földrengés mintegy ötmillió embert sújtott valamilyen formában. Aleppóban körülbelül kétszázezer ember maradt fedél nélkül. A legfrissebb adatok szerint Szíriában a kormány és a felkelők által uralt területeken a földrengés 3553 emberéletet követelt.