Külföld
Pizsamában, takaróval, de élve találtak egy lányt magyar mentők egy felborult ház alatt
Még egy sikeres magyar életmentés

Marosi Antal, a Katolikus Karitász mentőcsapatának szóvivője az InfoRádióban péntek reggel először is egy sikerélményről számolt be.
„Éjfélkor fejeztünk be egy mentési akciót a Budapesti Tűzoltó Szövetség és a Budapesti Polgárőr Szövetség Önkéntes Mentőszervezet segítségével, és sikerült kimenteni egy 17 éves lányt, aki három és fél nappal ezelőtt szorult be a romok közé. Nagyon kalandos, nagyon erőt próbáló, nagy figyelmet igénylő akcióról volt szó, egy hasára dőlt, háromemeletes ház mélyéről, egy nagyon szűk, 50-szer 50 centis helyről kellett kimenteni a lányt” – közölte.
Nagy szerencse volt – mint folytatta –, hogy a földrengés időpontjában be volt takarózva, a takaró pedig tartotta a lány teste melegét, hozzá volt feszülve egy kerevethez, ami szintén szigetelte, és kommunikálni is tudott.
„Hamar be lett mérve az a hely, ahol őt majd keresni kell. A mentőknél nagyon nagy előny volt, hogy barlangászok voltak döntő többségében ennél az akcióban. Ki kellett vájni a romokban egy alagutat, azon keresztül jutottak el a lányhoz. Menet közben útban volt még egy televízió, amit szét kellett szedni, másként nem lehetett továbbmenni” – tette hozzá.
A lányra pizsamában találtak rá, kórházba került.
A hatóság mellett – mint beszámolt róla – a lakosság is beszáll a mentésbe, sátrakat építenek, holttestek kiemelésében is segítenek, élelmet is hoznak, felszolgálnak az utcán, kínálják azt, amit néhány perce valahol megsütöttek egy konyhában.
„Nagyon nagy emberi összefogásnak lehetünk itt a tanúi” – összegzett Marosi Antal.
A válságzónában a török hatóságok koordinációs központot állítottak fel, és minden reggel eldöntik, melyik mentőcsapatot hová vezénylik, ezen belül van munkamegosztás, nem kell mindenkinek egyszerre dolgozni, és a kutyáknak is van pihenőidejük.
Jövő hét keddig számolták az ottlétet, de ez függ attól, hogy milyen feladat vár rájuk.