Külföld

A WHO aggódik a földrengés túlélőiért

Borzalmasak a körülmények

Rengeteg ember maradt fedél nélkül Törökországban és Szíriában, pedig tombol a tél – írta meg a liner.hu.

A WHO aggódik a földrengés túlélőiért
Segítség nyújtása Törökországnak
Fotó: AFP/Ilyas Akengin

Robert Holden, aki az Egészségügyi Világszervezet katasztrófával kapcsolatos csoportját vezeti, hangsúlyozta, hogy a humanitárius szervezeteknek sürgősen gondoskodniuk kell arról, hogy a földrengést túlélő emberek a katasztrófa utóhatásait is átvészeljék – írta meg a liner.hu.

„Valós veszélye van annak, hogy egy második katasztrófa következik be, amely több embernek okozhat kárt, mint a földrengés, amennyiben nem haladunk ugyanolyan ütemben és intenzitással, mint ahogyan a keresési és mentési munkálatok terén tesszük” – tette hozzá Holden.

A WHO szakembere kijelentéseivel arra utalt, hogy Törökországban és Szíriában is jelentős gondok vannak a lakhatást és az alapvető vízellátást illetően, de az üzemanyaghiány, az áram- és kommunikációs problémák is gondokat okoznak – írja a CNN cikke alapján a portál.

„Ez semmiképpen sem könnyű feladat” – mondta Holden, hozzátéve, hogy „a művelet nagyságrendje hatalmas. A fókusz nemcsak a keresésre és a mentésre irányul, hanem arra is, hogy az emberek továbbra is életben maradjanak, és megkapják mindazt, amire szükségük van”

A törökországi és szíriai földrengések kapcsán a WHO már napokkal ezelőtt kijelentette, hogy húszezer fölött lehet az áldozatok száma. A két országból már ma 19 ezernél is több elhunytat jelentettek a hatóságok – írták.

Kapcsolódó írásaink