Külföld

55 millió hrivnyáért vásárolták meg a sókitermelési engedélyt Kárpátalján

Az aukciókon befizetett pénzösszeg az állami költségvetésbe kerül

Ukrajna Állami Geológiai Szolgálata által lebonyolított elektronikus árverések eredménye szerint megállapították a Zahidnoterebljanszki telephely fejlesztésére vonatkozó különleges engedély megvásárlásának nyertesét – közölte Miroszlav Bileckij, a megyei katonai közigazgatási hivatal első helyettese – írta meg a Karpatalja.info.

55 millió hrivnyáért vásárolták meg a sókitermelési engedélyt Kárpátalján
Képünk illusztráció
Fotó: AFP

Az aukciónak hét résztvevője volt, a kikiáltási ár 548 250 hrivnyáról 55 millió hrivnyára emelkedett. Az aukciókon befizetett pénzösszeg az állami költségvetésbe kerül.

Miroszlav Bileckij elmondta: a dokumentumok szerint a nyertes vállalkozás öt évre engedélyt kap a község határában található kősólelőhelyek feltáró és ipari fejlesztésével kapcsolatos geológiai tanulmányozásra a técsői járási Talaborfaluban (Tereblja).

„A sótermelés kilátásai nemcsak a régió, hanem egész Ukrajna számára fontosak. Kárpátalja gazdag és híres sólelőhelyeiről, rajtunk múlik, hogy mennyire sikerül a hagyományokat megőrizni, minőségi újításokat hozni ebbe a szférába, népszerűsíteni termékünket az országban és azon kívül is” – nyilatkozta az OVA első elnökhelyettese.

Kapcsolódó írásaink