Külföld

Áramütést okozhatnak a népszerű webshopokról rendelt ágymelegítők

Az érintett termékek azóta már az említett online webshopok választékából is eltűntek

Egy fogyasztóvédelmi csoport több ágymelegítőt is kipróbált, riasztók a tapasztalatok – írta meg a liner.hu.

A megélhetési válság miatt a melegítős takarók népszerűsége óriási mértékben megnőtt, mivel a lakosság továbbra is igyekszik spórolni a fűtésen – írta meg a liner.hu. A „Which?” nevű csoport éppen emiatt összesen 11 ágymelegítőt rendelt tesztelés céljából, többek között az AliExpressről, a Wishről, az Amazonról, valamint az eBay-ről. Kilenc termékről azonban úgy vélték, hogy nem szabadna azokat árusítani.

A brit fogyasztóvédelmi csoport problémákat állapított meg a termékek gyártásával, csomagolásával, jelöléseivel és használati utasításával kapcsolatban. A biztonsági aggályok mellett a termékek hatékonyságával is gondok akadtak.

Hozzátették, egyes ágymelegítőknél ráadásul olyan elektromos vezetékeket találtak, amelyek könnyen kihúzhatók, másoknál pedig hiányoztak a megfelelő biztonsági szabvány szerinti jelölések – számolt be róla a BBC.

Sue Davies, a „Which?” fogyasztóvédelmi politikáért felelős vezetője szerint az ilyen termékek veszélyeztethetik az emberek biztonságát. A múlt héten Ian Mearns, Gateshead munkáspárti parlamenti képviselője törvényjavaslatot nyújtott be, hogy szigorúbb szabályozásokat vezessenek be az online értékesítés területén.

A vizsgálat már csak emiatt sem volt hiábavaló, ráadásul az érintett termékek azóta már az említett online webshopok választékából is eltűntek, melyek megerősítették, hogy komolyan veszik a biztonsági kérdéseket – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink