Külföld
Szijjártó: Az Öböl-térség felértékelődött a globális stabilitás szempontjából

„Bahreini külügyminiszter még soha nem látogatott Magyarországra, habár nem ez az első találkozó” – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Abdel-Latif az-Zajánival, a Bahreini Királyság külügyminiszerével tartott közös sajtótájékoztató kezdetén.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, bahreini kollégája egy olyan térségből érkezik, ami a jövőben elengedhetetlen szerepet játszik majd úgy a globális energiabiztonság tekintetében, mint a fizikai biztonság tekintetében. A külügyminiszter emellett az ukrán-orosz háború kapcsán kiemelte, Magyarország álláspontja közös Bahreinnel, hiszen mind a két ország mielőbbi békét szeretne.
„Minden olyan intézkedés, minden olyan döntés, minden olyan nyilatkozat ami a háború további eszkalációjával fenyeget ellentétes tehát nemzeti érdekeinkkel” – hangsúlyozta.
A külügyminiszter egyúttal méltatta Bahrein erőfeszítéseit, amiket a közel-keleti béke érdekében megkötött Ábrahám-megállapodásokkal elértek, hiszen ennek eredményeképpen az ország rendezte viszonyát Izraellel, ehhez a megállapodáshoz pedig csatakozott az Egyesült Arab Emirátus is.
A koronavírus járványra visszatekintve a külügyminiszter elmondta, az Európai Bizottság vakcina megállapodásaival annak idején megkötötte a tagországok kezét a beszerzés kapcsán, ezért a magyar kormány kelet felé fordult, hiszen „a kormány nem nézhette tétlenül, ahogy naponta 10 ezrek betegednek meg, ezrek halnak meg”.
„Új, ismeretlen kihívásokkal álltunk szemben egy olyan időszakban, amikor a tapasztalat aranyat ért” – mondta el a külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte, a kínai vakcinabeszerzés után épp ezért keresték meg Bahreint, hiszen ott már akkor oltottak a Shinopharm vakcinákkal.
„A miniszter úr pedig intézkedett, gyorsan, Magyarország így megkaphatta a vakcina teljes dokumentációját, ennek nyomán pedig itthon is megindulhatott az engedélyezési eljárás. Ezzel egy millió ember életét tudtuk megmenteni.”
Szijjártó Péter ennek a gyors, nehéz időkben nyújtott segítségnek az elismeréseként a Magyar érdemrend középkeresztjével tüntette ki a külügyminisztert.
Abdel-Latif az-Zajáni a sajtótájékoztatón kiemelte, mindig nagy öröm egy baráti országba érkezni, a kitüntetés kapcsán pedig kiemelte, az jól jelzi a két ország kapcsolatának a mélységét és a konstruktív együttműködést. A külügyminiszter köszönetében külön kiemelte a Magyar kormány munkáját, valamint személyesen Szijjártó Péter erőfeszítéseit.